Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold belép a Nyilas csillagjegybe, szextilben áll a Vénusszal. Ma jó alkalom kínálkozhat arra, hogy végre együtt legyen a család, használjuk ki, hogy jó hangulatban, kellemesen tölthetjük el az időnket.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold belép a Nyilas csillagjegybe. Combjaink, és vénás keringésünk válik érintetté, tehát ne terheljük meg túlságosan lábunk izomzatát. Ezt vegyük figyelembe akkor is, ha ma kirándulni megyünk. Ma tartózkodnunk kellene attól is, hogy forró kádfürdőt vegyünk, hiszen ez egyáltalán nem tesz jót a vénás keringésünknek.

Jellemző lesz ránk a természet szeretete, tegyünk egy kisebb kirándulást a szabadba. Egy fél napos túra kellemesen kifáraszt minket, a nagyobb teljesítménynek nincs értelme, hiszen ez a nap arról szól, hogy friss levegőn, kellemesen sétálgatunk.

Ma már a növő Hold idejét éljük. A következő két hétben minden sokkal jobban beépül majd a szervezetünkbe, még a káros anyagok is. Jól tesszük, ha tartózkodunk a mesterséges színezékkel, tartósítószerekkel készült élelmiszerektől. Ezek a káros anyagok gyakran a kozmetikai szerekben is előfordulnak!

Reggel a Hold szextilben áll a Vénusszal. Ma jó alkalom kínálkozhat arra, hogy végre együtt reggelizzen a család, használjuk ki, hogy jó hangulatban, kellemesen tölthetjük el az időnket. Ilyen körülmények között bármilyen témáról könnyebben beszélünk majd!