Tom Cruise lett Will Smith lelki vezetője

Vágólapra másolva!
Will Smith amerikai színész egy interjúban elmondta: egyre elmélyültebben tanulmányozza a szcientológia tanait - segítője ebben Tom Cruise, akit Smith egyenesen a "lelki vezetőjének tart".
Vágólapra másolva!

Will Smith amerikai színész és felesége, Jada Pinkett-Smith, a Mátrix trilógia egyik főszereplőnője egyre többet tanulmányozza a szcientológiát - színészkollégája, Tom Cruise "szellemi vezetésével".

"Több vallást is tanulmányoztam már életemben, többek között a buddhizmust és az indiai hitvilágot" - árulta el a Man in Black című film főszereplője. "Tom pedig bevezetett a szcientológia rejtelmeibe is."

A színész házaspár barátai szerint mindketten nagyon lelkesek a szcientológiával kapcsolatban - Pinkett-Smith azonban kész arra is, hogy "hivatalosan is megtérjen".

"A szcientológia 98 százalékban ugyanazt tanítja, mint a Biblia, nem értem miért van körülötte ez a felhajtás" - nyilatkozta a 39 éves színész, akit baptistának neveltek a szülei. "Lehet, hogy más szavakat használnak, de a lényeg ugyanaz. Tom volt, aki ezt megmutatta nekem."