Masszírozott csirke

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 kg csirkecomb, 1 pohár olívaolaj, egy csokor friss rozmaring, 5-6 levél friss bazsalikom, 4 gerezd fokhagyma, só, bors

Elkészítése:
Az olívaolajat tegyünk egy kis tálkába, a friss rozmaring levelet morzsoljunk bele, a friss bazsalikomleveleket tépkedjük össze, a fokhagymát reszeljük le és ezeket is keverjük a rozmaringos olívaolajhoz. Kevés sóval és durvára őrölt borssal ízesítsük.

A csirkét tegyük egy tálba, majd öntsük rá a fűszerolajat, kezünkkel jól masszírozzuk bele, majd tegyük a hűtőbe pár órára, hogy az ízek jól átjárják a húst.

Egyszerűbb, de ugyanolyan hatásos módszer, ha egy jól záródó zacskóba tesszük a húst, ráöntjük az olajos keveréket, és alaposan összerázzuk - a pár órás pihentetésről ekkor se feledkezzünk meg!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TyJGBC0eTmu8RsTV


A fűszerezett húst tegyük egy tűzálló tálba, majd előmelegített sütőbe süssük körülbelül fél órán keresztül. Akkor a legjobb, ha a csirke már kezd pirulni, vigyázzunk, hogy ne szárítsuk ki. Sütés közben kenegessük a sütőedényben lévő fűszeres olajjal.

Készíthetjük úgy is, hogy egy nagyobb sütőedénybe tesszük a húst, mellé olívabogyót, koktélparadicsomot és cukkinidarabokat teszünk, és ezekkel sütjük együtt.