Szilvalekváros linzerkarika

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
17 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 2 tojás sárgája, 25 dkg liszt, csipetnyi só, 1 mokkáskanál sütőpor, 1 pohár szilvalekvár

Elkészítése:
Szitáljuk a lisztet egy nagy tálba, adjuk hozzá a sót, a porcukrot és a sütőport. Vágjuk bele a vajat, majd kezünkkel jól morzsoljuk össze.

Adjuk hozzá a tojások sárgáját, és gyúrjuk össze. Ha keménynek ítéljük a linzertésztát, pár evőkanál tejszínnel lazítsuk fel. Gyúrjuk át alaposan, majd tegyük egy tányérra, fedjük be fóliával és pihentessük a hűtőszekrényben pár órán keresztül.

A tésztát liszttel meghintett deszkán nyújtsuk ki három milliméter vastagságúra. Szúrjunk ki belőle öt centis karikákat, úgy hogy a fele kiszúrt karikának a közepét egy gyűszűvel még kiszúrjuk.

Tegyük sütőpapírral borított sütőlemezre, majd előmelegített sütőben, 170 fokon, 6-8 percig süssük. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy-egy teáskanálnyi szilvalekvárt tegyünk a megsütött teli karikák közepére, majd helyezzük rá a kiszúrt és megsütött linzerkarikát. Kezünkkel óvatosan nyomjuk rá, és az egészet bőven szórjuk meg porcukorral.