Sárgaréparétes

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
60 dkg sárgarépa, 1 csomag friss leveles tészta, fél diónyi friss gyömbér, 1 evőkanál hidegen sajtol olívaolaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 maréknyi ruccola, só, darált bors

Elkészítése:
Tisztítsuk meg a sárgarépákat, majd uborkagyalun szeleteljük fel vékony szeletekre. Forrósítsuk fel az olívaolajat egy lábasban, tegyük hozzá a finomra összevágott fokhagymát, a vékony csíkokra felmetélt gyömbért, majd forrósítsuk együtt egy percig.

Vigyázzunk, ne égjen meg! Tegyük bele a felszeletelt sárgarépát. Ízesítsük sóval és tekerjük meg felette kétszer a borsdarálót. Közepes lángon, fedővel lefedve pároljuk öt percig, majd szórjuk hozzá a megmosott ruccola salátaleveleket. Keverjük jól össze, hogy a saláta megfonnyadjon, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Hajtsuk szét a leveles tésztát. Ha mélyhűtöttet használunk, kiengedés után nyújtsuk ki két milliméter vékonyságúra, majd helyezzük a tölteléket az egyik szélére. Göngyöljük fel egyszer, mintha rétes készítenénk, majd a tetejénél kezünkkel jól nyomkodjuk össze.

Tegyük sütőpapírral borított sütőlemezre, és előmelegített sütőben 170 fokon süssük körülbelül 25-30 percen keresztül.

Ha elkészült, még melegen tálaljuk. Köretnek is alkalmas, ha mellé grillezett hal, szárnyas vagy borjú kerül a tányérra.