Tüntetéstől a kitüntetésig

1857. március 8.: ezen a napon New York-ban mintegy negyvenezer munkásnő sztrájkolt a férfiakéval egyenlő bérért, és a munkaidő-csökkentésért, és bár a nőnapot csak 1977-ben tette hivatalos, nemzetközi ünneppé az ENSZ-közgyűlés, immár száz éve emlékszünk erre a nőjogi szempontból fontos, korszakváltó eseményre - ami mára  vállalati nő-köszöntéssé, és a virágárusok második - anyák napja utáni - legnagyobb ünnepévé szelidült. Csak győzzék nárcisszal.

Politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen a múlt század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. Az Amerikai Szocialista Párt 1909-ben február 28-át tette meg nemzeti nőnappá. Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot. A Nemzetközi Nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben elpusztult 129 munkásnő - emlékére.

A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére. A Nemzetközi Nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban, a tüntetéseken - amelyeken sok férfi is részt vett - a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt.

Az esélyegyenlőtlenség gyakorlata

Az ünnep mára sok helyen elvesztette politikai tartalmát és jelentőségét, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik. Ugyanakkor az 1980-as évektől e napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel követeléseikre, a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára, védtelenségére a figyelmet, arra, hogy hiába biztosít az állam számukra jogegyenlőséget, ha ez továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét.

Az Európai Unióban az egyetemet végzettek 59 százaléka immár a gyengébb nem soraiból kerül ki, az asszonyok ugyanakkor - a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kimutatása szerint - még mindig átlagosan 15 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A Gazdasági Világfórum (WEF) által vizsgált 128 ország közül Svédország, Norvégia, Finnország és Izland az a négy, ahol a két nem közti egyenjogúság ügye a legjobban áll.

Sok helyütt e napon a nők elleni erőszakkal szemben emelik fel szavukat civil szervezetek: a nőket érő családon belüli erőszakra, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció és a nők elleni erőszak egyéb formáinak áldozataira, akiket a jog sem véd kellően, s e cselekmények elkövetői továbbra is jórészt büntetlenül maradnak.

Tüntetéstől a kitüntetésig

A nők és a férfiak társadalmi egyenlősége, dacára az évszázados küzdelemnek, továbbra is megoldandó feladat. Fontos, hogy - a többi között - megszűnjön a családon belüli erőszak, a nők és gyermekek bántalmazása, érvényesüljön az egyenlő munkáért - egyenlő bér elve.

Éppen ezért Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, a százéves nőnap alkalmából elismerésben részesített olyan nőket, akik a gazdaság, a politika, a kultúra és a közélet terén hivatásuk kiválóságai közé tartoznak.

A díjazottak személyére civil szervezetek, szakmai szervezetek, köztestületek és államigazgatási szervek tettek javaslatot; van közöttük borász, börtönigazgató, énekes, építész, festő, jelnyelvi tolmács, katona, katasztrófavédelmi szakértő, költő, mentős, orvos, óvónő, pedagógus, politikus, postás, rendőr, repülőgép-pilóta, sportoló, színész, táncos, vasutas, újságíró, ügyvéd és védőnő is.