Tengeri halfilé sörtésztában

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
30 dkg tengeri halfilé, 2 tojás, 2 dl sör, 1 csokor friss petrezselyem zöldje, finomított olívaolaj a kisütéséhez, 20 dkg liszt, só

Elkészítése:
Vágjuk a halhúst kisebb darabokra, majd szórjuk meg enyhén sóval. Üssük a tojásokat egy tálba, ízesítsük sóval, tegyük hozzá az összevágott petrezselyem zöldjét, öntsük hozzá a sört, majd annyi liszttel keverjük össze, hogy a palacsintatésztától sűrűbb masszát kapjunk.

Forrósítsunk fel egy serpenyőben finomított olívaolajat. Forgassuk meg lisztben a besózott halszeleteket, és egyenként mártsuk a sörös tésztába. Óvatosan tegyük a forró olajba, majd mindkét oldalát süssük pirosra. Ha ropogósra sült, szedjük ki az olajból, konyhai kéztörlő papírra.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Tálaljuk tányérokra, mellé párolt rizst, zöldség vagy burgonyapürét készítsünk.

Mártogatónak nagyon jól illik hozzá a tormás-céklás mártás: kanalazzunk majonézt egy kis tálba, tegyünk hozzá megfőzött és sajtreszelőn lereszelt főtt céklát, reszelt friss tormát, kevés joghurtot vagy tejfölt, majd ízesítsük citromlével, porcukorral és sóval.