Heti horoszkóp április 28-tól május 4-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
A következő héten az együttműködés és a tolerancia kerül a figyelem középpontjába: sokkal fontosabbá válnak az emberi kapcsolataid is. Minden lehetőséged megvan arra, hogy könnyebbé tedd mások életét - ha így teszel, akkor nem kell sokáig várnod a viszonzásra sem. Arra azonban figyelned kell, különösen a hét második felében, hogy a mások felé irányuló segítő szándék ne csapjon át atyáskodásba. Ne akard másokra erőltetni a véleményedet, még akkor se, ha ezt a legjobb szándékkal tennéd.

Bika (április 21. - május 20.)
Rettenetesen felbosszanthat a legkisebb dolog is a következő napokban, sőt, lesz aki kifejezetten provokál is: sérteget, idegesít, megjegyzéseket tesz, csak hogy lássa, ugrasz rá. Próbálj egy kicsit nyugodtabb lenni, és a reakcióidat is igyekezd szabályozni - a gyerekes kirohanások helyett eljött az ideje az érett és megfontolt kommunikációnak. Szerencsére a hét második felében már a szerelemé és a barátságoké lesz a főszerep: csupa olyan emberrel találkozhatsz, akinek nyugodtan, gátlások nélkül kiöntheted a szívedet.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Rengeteg jobbnál jobb ötleted lehet a hét első felében, csupán azt kellene kitalálnod, hogyan valósíthatnád meg ezeket. Ráadásul némi kritikával, kíváncsisággal szemléled a világot, így mindenből képes leszel tanulni valami újat. A legfontosabb, hogy ne hagyd "unatkozni" az agyadat, mert ha nincs, ami lefoglalja, olyan témákról kezdhetsz el gondolkozni, amelyekről nem kellene (például a párkapcsolatodról vagy a barátságaidról) - és persze ott is találsz hibát, ahol valójában minden rendben van.

Rák (június 22. - július 22.)
Mindent az érzelmek oldaláról közelítesz meg, ez pedig okozhat néhány feszült pillanatot az életedben: egyszerűen nem tudod reálisan szemlélni az élet dolgait, és nagyon könnyen befolyásolhatnak a hangulataid (vagy a körülötted élők hangulatai). Próbálj meg egy kicsit megfontoltabb lenni, és ne félj kérdezni azoktól, akikről tudod, hogy egy kicsit "hűvösebben" közelítik meg az életet. A hét második felében a szellemi energiák is komolyabb szerephez jutnak az életedben, érdemes tanulnod valami újat.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Hajlamos lehetsz arra ezen a héten, hogy magadat (jóval) mások elé helyezd - túlságosan is a saját utadat járod, szinte lehetetlen veled együtt működni, mert képtelen vagy elfogadni mások gondolatait és ötleteit. Egy kicsit próbálj meg nyitottabb lenni, vagy, ha lehetőséged van rá, akkor próbálj meg minél többet egyedül lenni. Szerencsére kitűnően szórakozol akkor is, ha éppen senki nincs a közeledben, és a munkában is igen szép eredményekre számíthatsz.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Igen nehezen viseled el a többi embert a következő napokban: nagyon zavar ugyanis, hogy nem úgy gondolkodnak és cselekednek, ahogyan azt te jónak látod. Sajnos, igen élesen kritizálod is őket, és kemény megjegyzéseket teszel minden apróságra. Ne csodálkozz, ha ezek után szembeszállnak veled. Ilyen viselkedés mellett a viták elkerülhetetlenek. Bármennyire is nehezedre esik, fogadj el másokat olyannak, amilyenek - így ugyanis te is elvárhatod, hogy elfogadják a szeszélyeidet.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Nagyon pozitív, kellemes élményekben gazdag napoknak nézel elébe, amikor minden úgy sikerül, ahogyan azt elképzelted. Ne félj kimutatni az érzéseidet a szeretteid felé, most ugyanis nagyon megértően és kedvesen fordulnak feléd - sőt, a szerelmi életedben egy nagy vallomás akár fordulatot is hozhat. Ha valamilyen zűrös ügyet (akár magánéletit, akár szakmait) szeretnél megoldani, akkor a hét második felében üljetek le "tárgyalni" - akkor ugyanis könnyebben győzöd meg a partneredet.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Minden sejteddel változtatni szeretnél az életeden, és még a szélsőséges, radikális megoldásoktól sem riadsz vissza - az egyetlen gond az, hogy nem gondolkoztál még el alaposan a döntésed következményein. Lehet, hogy elhamarkodott lenne most cselekedni, ezért légy egy kicsit türelmesebb. Ha semmiképpen nem bírsz magaddal, akkor lehetőleg csak olyan dologba vágj bele, amely nem befolyásolja döntően az életedet, hanem csak kisebb mértékben változtatja meg azt.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Sokkal rugalmasabban és nyitottabban gondolkozol, mint más napokon, kész vagy elfogadni a világot, amilyen, nincs benned az a késztetés, hogy mindent gyökerestül felforgass. Ez a nyitottság jó hatással lehet az életre, mert sok új dolgot tanulhatsz az elkövetkező napokban. Ráadásul csupa olyan ismeretet sajátíthatsz el, amelynek később nagy hasznád veszed. Próbálj meg az emberekkel is kedves és megértő lenni - ha így viselkedsz, új barátokat is szerezhetsz magadnak, akik a jövőben támogathatnak téged a céljaid megvalósításában.

Bak (december 22. - január 20.)
A legjobban a pénzügyek foglalkoztatnak ezen a héten: mindenképpen szeretnél egy kicsit több jövedelemre szert tenni - sőt, ezért még arra is képes vagy, hogy "feláldozd" a szeretteidet. Azaz, többet dolgozol, talán plusz munkát is vállalsz, a családodat és a párodat pedig elhanyagolod. Ha még keresed a szerelmet, akkor a hét második felében az lesz a legfontosabb az életedben, hogy végre-valahára összehozz egy randit. Próbálkozz az online társkereséssel, most sikeresen találhatsz magadnak valakit.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Tele lehetsz jobbnál jobb - bár extrémebbnél extrémebb - ötletekkel, talán hónapok óta nem dolgozott annyira az agyad, mint most. Próbálj meg mindent papírra vetni, még a legmegvalósíthatatlanabbnak tűnő ábrándot is, mert lehet, hogy később, ha objektívebb szemmel nézed, valami nagyszerűt tudsz majd belőle kihozni. Próbálj meg a barátaiddal, ismerőseiddel is minél többet egyeztetni: lehet ugyanis, hogy az ötleteidet ők még tovább gondolják, így pedig könnyedén találtok megoldást a problémákra.

Halak (február 20. - március 20.)
Igen kreatív leszel a következő napokban, így érdemes valamilyen műészi tevékenységgel foglalkoznod: alkoss valamit, vagy menj el néhány kiállításra. Szerencsére, a kreativitásod a "megfoghatatlan" szintjén is megmutatkozik: érdekes ötleteiddel, az érzelmeid újraértelmezésével és nagyszerű kommunikációs képességeiddel meglepheted a családtagjaidat, szeretteidet. A hét második felében ez a kreativitás a szerelmi életedben is megmutatkozik: újabb és újabb módjait találod meg annak, hogy csábítsd el a kiszemeltedet.