Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma az Ikrekben jár, trigonban áll a Neptunusszal és kvadrátban áll az Uránusszal. A mai napon hajlamosabbak lehetünk a különcködésre is - ezzel pedig komolyan meglephetjük a környezetünket.
Vágólapra másolva!

A Hold ma az Ikrekben jár. Egészségügyi szempontból ez a légcsők, a tüdők területét érintheti. Aki allergiás megbetegedésben szenved, esetleg asztmás, annak ma rosszabbodhat az állapota, illetve a mai napon kezdődhetnek el az igazán komoly, egész nyáron át tartó tünetek. Kis odafigyeléssel azonban mi is tehetünk az allergiás tünetek rosszabbodása ellen. Tartózkodjunk zárt helyen és napközben ne nyissunk ablakot, legjobb a hajnali órákban szellőztetni. Viseljünk mindig napszemüveget, mert így kevesebb pollen jut a szemünkbe. Lehetőség szerint minden este mossunk hajat és az ágyneműt is cseréljük gyakrabban, mint a téli hónapokban. Figyeljük rendszeresen a pollen-előrejelzést a televízióban, rádióban, így talán jobban fel tudunk készülni a veszélyes időszakokra. Érdemes azokat az ételeketi is kiiktatni az étrendünkből, amelyek keresztallergiát okozhatnak (ilyen pl. a paradicsom vagy a dinnye)

A Hold trigonban áll a Neptunusszal és kvadrátban áll az Uránusszal. Némi belső, lelki feszültséget tapasztalhatunk, de ennek nem annyira az idegeskedés, mint inkább a világgal való bizonytalan kapcsolatunk lehet az oka ennek. Hajlamosabbak lehetünk a különcködésre is - ezzel pedig komolyan meglephetjük a környezetünket. Rózsaszín szemüvegen keresztül nézzük a világot, és nem figyelünk a figyelmeztető jelekre: egyszerűen nem vesszük tudomásul, hogy nem tökéletes az életünk.

Jobb lenne az óvatosság, különösen az érzelmi dolgaink terén: könnyen tehetünk ugyanis olyan ígéreteket, amiket később nagyon megbánunk, de már nem tudunk változtatni rajtuk. Kerüljük az önáltatást, és próbáljunk meg ne dacból, konokságból cselekedni. A legjobb lenne, ha egy megfontolt és megbízható baráttal, vagy egy bölcsebb, tapasztaltabb családtaggal beszélnénk meg az ügyeinket: ő talán rávilágít arra, hogy szeretetünket méltatlan emberekre pazaroljuk, vagy feleslegesen szállunk harcba egy-egy eszméért. Ha képesek leszünk elfogadni azt, amit mond, komoly csalódásoktól kímélhetjük meg magunkat.