Cate Blanchett nem fekszik kés alá

Vágólapra másolva!
Cate Blanchett Oscar-díjas színésznő egy interjúban nemrég kijelentette: semmi pénzért nem lenne hajlandó plasztikai sebészhez fordulni - úgy gondolja ugyanis, hogy a "ráncok az élettapasztalat jelei".
Vágólapra másolva!

Cate Blanchett Oscar-díjas színésznő, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című film egyik főszereplője egy nemrég adott interjúban úgy nyilatkozott: semmi pénzért nem lenne hajlandó plasztikai sebész kése alá feküdni, mert egyáltalán nem zavarja az öregedés.

"Kifejezetten büszke vagyok a ráncaimra, a testem és az arcom hibáira, hiszen ezek mindegyike egy-egy emlékhez kötődik" - mondta a brit Glamour magazinnak a 39 éves híresség.

"A ráncok jelzik mindazt az élettapasztalatot, amit az évek során összegyűjtött az ember. Nem értem, miért akarná ezt bárki eltörölni" - folytatta Blanchett, majd hozzátette: "A halál mindenkiért eljön, és cseppet sem lesz könnyebb eltávozni akkor, ha nem mozog az arcod."