Tőkehal párolt pórékörettel

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 szelet tőkehalfilé, 1 db póréhagyma, fél-fél darab sárga, piros és zöld kaliforniai paprika, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, fél citrom, darált bors, só, 1 csokor petrezselyem zöldje, 2 dl száraz fehérbor

Elkészítése:
Vágjuk kétfelé a halfiléket, majd csorgassuk meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot, tépkedjünk rá a petrezselyem levelekből, és enyhén hintsük meg sóval. Pár órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a hal húsát.

Vágjuk hosszában félbe a póréhagymát, majd metéljük fel vékony csíkokra. Hasonlóan vágjuk össze a színes paprikákat is.

Forrósítsunk fel egy nagy serpenyőben pár evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a póré- és paprikacsíkokat. Ízesítsük sóval, daráljunk rá borsot, öntsük alá a bort, és tegyük hozzá a meghámozott és felkockázott citrom húsát is.

Fedjük le az edényt, és közepes lángon pároljuk 7-8 percig, míg a hagyma puha nem lesz.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy másik serpenyőben forrósítsunk fel pár evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a befűszerezett halszeleteket. Közepes lángon süssük mindkét oldalát két-két percig.

Tálaljunk a párolt póréból nagy tányér közepére, majd helyezzünk rá adagonként két szelet megsütött tőkehalat.