Luxusbabaszoba várja a Pitt ikreket

Vágólapra másolva!
Angelina Jolie és Brad Pitt színész páros közel százezer dollárt költöttek arra, hogy hamarosan megszülető gyermekeik szobáját berendezzék.
Vágólapra másolva!

Bár Angelina Jolie és Brad Pitt ikergyermekei csak hónapok múlva születnek meg, az Oscar-díjas színésznő és párja már most mindent elkövetnek, hogy a babák tökéletes környezetbe érkezzenek: bennfentesek szerint a Mr. és Mrs. Smith főszereplői eddig százezer dollárt költöttek arra, hogy az ikrek szobáját berendezzék.

"Csupa elegáns, különleges, kézzel készült darabot rendeltek az egyik legexkluzívabb bababutikból, a Petit Trésorból" - árulta el egy magát megnevezni nem kívánó forrás. "Kasmírtakarókat és -rugdalózókat, selyemmel borított bölcsőket és a legdrágább csipkéből készült függönyöket. Mindent meg akarnak adni a gyerekeknek."

A bennfentes azt is elmondta: három lakberendező dolgozik a Pitt ikrek szobáin, és egy dúsgazdag dubai pár, akiknek szintén a közeljövőben születik meg a gyermekük, pontosan ugyanolyan szobát rendeltek, mint Jolie-ék.

"Amikor ez a pár megtudta, hogy Brad és Angelina melyik cégtől rendeli meg a bútorokat, azonnal ugyanolyanokat szerettek volna" - folytatta a forrás. "Közölték, hogy bármennyit hajlandóak fizetni azért, hogy az ő gyereküknek is olyan szobája legyen mit a Pitt ikreknek."

Ellenállhatatlan ajánlatot Angelina Jolie is kapott: Dustin Hoffmann amerikai színész, akivel Jolie a Kung Fu panda című animációs filmben dolgozott együtt, közölte, hogy ha az ikrek az ő születésnapján (augusztus 9-én) jönnek a világra, akkor egész gyerekkorukban ellátja őket játékokkal.