Rákkal töltött rétespárnácska

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 csomag teljes kiőrlésű lisztből készített réteslap, 20 dkg koktélrák, 1 dl tejszín, 1 csokor friss kapor, 2 szál újhagyma, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, só, darált bors, 2-3 evőkanál olívaolaj a kenéshez

Elkészítése:
A rákos töltelékhez forrósítsuk fel az olívaolajat egy serpenyőben, majd tegyük bele az összezúzott fokhagymát, és a felkarikázott újhagymát. Pároljuk egy percig, utána tegyük hozzá a koktélrákokat (ha mélyhűtöttet használunk, előtte engedjük fel, és kezünkkel a felesleges vizet nyomjuk ki belőle).

Fűszerezzük összevágott kaporlevéllel, darált borssal, ízesítsük sóval - ha szeretjük a pikáns ízeket, tehetünk hozzá pár karika chili paprikát is. Pároljuk két-három percig, utána szórjuk rá a lisztet, keverjük jól össze, majd öntsük rá a tejszínt. Forraljuk össze, vegyük le a tűzről, és hagyjuk kissé kihűlni.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Hajtsuk szét a réteslapokat, tegyük pontosan egymás fölé, majd vágjuk három egyforma csíkra. Tegyünk az egyik csík végébe egy evőkanálnyi rákos tölteléket, majd háromszög alakban hajtsuk rá az egyik végét. Ezt a műveletet addig ismételjük, míg a csík fel nem göngyölődik háromszög alakú párnákká.

Tegyük a megtöltött rétespárnákat sütőlemezre, kenjük meg olívaolajba mártott ecsettel a tetejét, majd előmelegített sütőben süssük 150 fokon körülbelül 15-20 percen keresztül.