Aszalt szamócás müzlikeksz

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
20 dkg vaj, 20 dkg cukor, 10 dkg barnacukor, 2 db tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 15 dkg pohár liszt, 1.5 teáskanál szódabikarbóna, 40 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szamóca, 1 pohár mazsola, 1 csipetnyi só, 2 teáskanál őrölt fahéj

Elkészítése:
Tegyük a szobahőmérsékletű vajat egy keverőtálba, majd elektromos keverővel keverjük öt perc alatt habosra. Szórjuk hozzá a kétféle cukrot, a vaníliás cukrot, a sót, és keverjük még pár percig. Egyenként adjuk hozzá a feltört tojásokat, mindegyikkel keverjük egy percig.

Tegyük a zabpelyhet egy konyhai gyorsvágó gépbe, majd kapcsoljuk be, és zúzzuk kisebb darabokra. Vigyázzunk, ne őröljük teljesen finomra, maradjanak egész pelyhek benne.

Szórjuk a lisztet egy edénybe, tegyük rá a szódabikarbónát, és az őrölt fahéjat, majd kanállal keverjük össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Tegyük a vajas keverékhez a mazsolát, a kisebb darabokra összevágott aszalt szamócát, majd kanalazzuk bele a lisztet is. Szórjuk hozzá az összezúzott zabpelyhet, és az egészet jól dolgozzuk össze.

Vizes kézzel formázzunk a tésztából diónyi halmokat, majd tegyük egymás mellé, kis távolságra, sütőlemezre. Érdemes a lemezt előtte beborítani sütőpapírral, hogy nem ragadjon le.

Tegyük előmelegített sütőbe, ahol 160 fokon 10-15 perc alatt pirosra sülnek. Ha elkészült hagyjuk kihűlni, szép üvegekbe téve sokáig eltarthatjuk.