Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma az Oroszlán jegyében halad, együtt áll a Nappal. Nagyszerű óráknak nézünk elébe, amikor csak élveznünk kell az élet apró örömeit - szerencsére, ebből a mai napon elég sok lesz.
Vágólapra másolva!

A Hold a mai napon már az Oroszlán jegyében halad. Fokozottan ügyeljünk az egészségünkre - különösen a szívünkre, a keringési rendszerünkre figyeljünk oda. A szív- és érrendszeri megbetegedések miatt nagyon sokan halnak meg - bár a legtöbb betegség megelőzhető. Akár egy szakorvos, vagy a háziorvosunk tanácsait is kikérhetjük.

A legegyszerűbb lépések, amelyeket megtehetünk az egészségünkért: csökkentsük az elszívott cigaretták és az elfogyasztott alkohol mennyiségét, együnk több zöldséget és gyümölcsöt, kerüljük a stresszes helyzeteket és mozogjunk minden nap legalább fél órát.

Nagyon nagylelkű és barátságos hangulatban lehetünk a mai napon, sőt, kifejezetten igényeljük, hogy az emberek tisztelettel nézzenek ránk. Ennek azonban meg van az a veszélye, hogy olyan túlzásokra ragadtatjuk magunkat, amelyeket később megbánhatunk; például nem kérünk viszonzást egy szívességért, vagy túl sok munkát veszünk a nyakunkba. Óvakodjunk attól is, hogy pénzt adjunk kölcsön, lehetséges ugyanis, hogy mások megpróbálják kihasználni a barátságosságunkat.

A Hold ma együtt áll a Nappal. Nagyszerű óráknak nézünk elébe, amikor csak élveznünk kell az élet apró örömeit - szerencsére, ebből a mai napon elég sok lesz. Együnk finom ételeket, igyunk kellemes borokat, hallgassunk jó zenét és élvezzük a szeretteink társaságát. Akár moziba, színházba is elmehetünk, vagy kényelmesen elnyújtózhatunk az ágyon egy jó könyvvel vagy a kedvenc magazinunkkal. Érdemes azon is elgondolkozni, mi az, ami - általánosságban véve - elégedetté és boldoggá tesz minket.