Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma még a Szűzben jár, együtt áll a Mars bolygóval. Egy kicsit idegesebbek lehetünk, mint más napokon, de ha egyszer sikerül rávenni magunkat a cselekvésre, minden könnyen megy majd.
Vágólapra másolva!

A Hold ma még a Szűzben jár. Ennek a jegynek hatására idegesebbek, feszültebbek és szorongóbbak lehetünk, mint más napokon. Nem nagyon bízunk a saját képességeinkben, és örömmel vesszük, ha mások (finoman) segítenek nekünk utasításokkal vagy tanácsokkal. Érdemes kihasználnunk a színek adta lehetőségeket, hogy kiegyensúlyozottabbá tegyük az életünket. A Szűz jegyéhez a barnás árnyalatok, a homok és a természet színei állnak a legközelebb. Ezek a színek segíthetnek, ha idegesek vagyunk és a lelkiállapotunk túlfeszített, mert lenyugtatnak, stabilizálnak, és "visszarángatnak" minket a földre, ha esetleg túlságosan rózsaszínben látnánk a világot. A barna szín segít a hiperaktivitás, az idegesség legyőzésében is, de ha túlságosan sokat alkalmazzuk vagy túl sok barna ruhát viselünk, az rideggé, nyersssé tehet minket. Inkább csak egy-egy földszínű kiegészítővel dobjuk fel a külsőnket.

A Hold ma együtt áll a Mars bolygóval. Az érzelmeink felerősödhetnek, sokkal intenzívebben éljük meg őket, mint más napokon. Ösztönösebbek leszünk, minden vágyunk, hogy részünk lehessen valamilyen kalandban vagy izgalmas szórakozásban. Ma valahogy minden könnyebben megy, ezért, ha van olyan dolog az életünkben, amit eddig nem mertünk megtenni, akkor ma bátran vágjunk bele! Arra is nagyszerű ez a nap, hogy megéljük személyiségünk gyermeki, játékos oldalát.