Szerelmi horoszkóp augusztus 7-től 14-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Bármennyire is figyel rád kedvesed a napokban, szinte lehetetlen elérni azt, hogy megnyugodj és jól érezd magad mellette: annyi törődésre vágysz, hogy a párod csak nehezen tudja neked azt a mennyiséget megadni, amire szükséged lenne. Ez pedig egy idő után elkedvetlenítheti, és annak ellenére hagy téged főni a saját levedben, hogy ez az, amit a legkevésbé szeretnél. Jobb lenne, ha egy kicsit visszavennél a maximalizmusodból, tudnod kell engedni az igényeidből, ha azt szeretnéd, hogy harmonikus és békés legyen kettőtök között a kapcsolat. Nem lehet, hogy túl sokat követelsz a másiktól, közben te magad semmit nem adsz bele a kapcsolatba?

Bika (április 21. - május 20.)
Különleges szerelmi partnerről álmodozol, aki végletesen kavarja fel az egész lényedet - és egyáltalán nem biztos, hogy akivel jelenleg együtt vagy, be tudja teljesíteni a vágyaidat; nagyon unatkozhatsz mellette, és már a biztonság, a kényelem sem jelent neked annyit, mint korábban. Emiatt egész héten keserű és bántó lehetsz, hiszen az, amire vágysz, és az, amit kapsz, nincs összhangban egymással. Jobb lenne, ha más aspektusból is megvizsgálnád a kapcsolatodat, lehetséges ugyanis, hogy a párod nagyon ragaszkodik hozzád, és kész meg is változni azért, hogy megtartson. Sőt, az is előfordulhat, hogy saját magadból kellene kiindítanod a változást! Legyél egy kicsit kezdeményezőbb!

Ikrek (május 21. - június 21.)
Ezen a héten nagyon felkavaró - sőt, megdöbbentő - élményekben lehet részed, a baráti társaságod egyik tagja, akit talán már régóta ismersz, bevallhatja neked, mennyire fontos vagy a számára, és többet is szeretne tőled. Ez a vallomás rettenetesen meglephet... Elsőre nem nagyon tudsz mit kezdeni a helyzettel, ezért inkább várj néhány napot, mielőtt válaszolsz neki. Az viszont egyáltalán nem jó módszer, ha kerülni kezded őt vagy a közös barátaitokat. Ha nagyon bizonytalan vagy magadban, akkor hívd segítségül az álmokat vagy az intuíciódat.

Rák (június 22. - július 22.)
Igen tüzes, temperamentumos hangulatban vagy, és szeretnéd mindenféle izgalmas dologgal elkényeztetni a kedvesedet - a romantika most nem olyan fontos neked, mint egyébként. Mégis bátortalan lehetsz, mert nem tudod, hogy szerelmed hogyan fogadná, ha egy kicsit tüzesebb lennél a kapcsolatban, vagy meglepő új ötletekkel állnál elő. Így inkább visszafogottabban viselkedsz, hiszen úgy gondolod, abból biztosan nem lehet baj. Hosszabb távon viszont jobban jársz, ha őszinte vagy - sőt, lehet, hogy a párod kifejezetten élvezné, ha megmutatnád neki csábító oldaladat.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Izgalmas, de csendesebb napokra vágysz, amikor az élet élvezeteinek hódolhatsz, és alaposan kiélvezheted a szerelmet: legszívesebben minden idődet a párod társaságában töltenéd, és mindent kipróbálnál vele (nemcsak erotikus értelemben!) amiről valaha álmodtál. Ő viszont feszültebb és elfoglaltabb lehet a szokásosnál, így lehet, hogy több időt kell szánnod arra, hogy megteremtsd a megfelelő hangulatot. Ne sürgesd, inkább készíts neki finom vacsorát, és hagyd, hogy kipanaszkodja magát neked - időnként csak arra van szüksége, hogy meghallgasd.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Ideje lenne valamivel felfrissítened a szerelmi kapcsolatodat: úgy érzed, hogy nagyon ellaposodott az elmúlt hetekben, és kifejezetten unatkozol a párod mellett - sőt, saját magaddal sem tudsz mit kezdni. Bár kecsegtető megoldásnak tűnik, hogy némi időt külön töltsetek, az talán még célravezetőbb, ha valamilyen közös programot szerveztek és végre csak egymásra koncentráltok. Ehhez viszont arra is szükség van, hogy felállíts magadban egy fontossági sorrendet, és a párkapcsolatodat sorold az első helyre!

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Csendesebb, meghittebb napokra vágysz, amikor csak magaddal és csak a pároddal foglalkozhatsz, és semmi nem tereli el a figyelmet a romantikáról. Ezt azonban könnyebb eltervezni, mint megvalósítani: ügyelj arra, hogy jó előre szervezd meg a szabadnapjaidat, és tanulj meg nemet mondani azoknak, akik esetleg megpróbálnak elráncigálni a kedvesed mellől. Az is jó ötlet, ha elutaztok néhány napra. Csináljatok közös programokat: menjetek el moziba, sétálni, vacsorázni.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Rengeteg benned a feszültség, és sajnos nem is nagyon tudod megmondani a párodnak, hogy mi a bajod vele: úgy érzed, hogy egyáltalán nem foglalkozik veled, és mindketten sértett hangulatban vagytok; szinte elég egy rossz pillantás és máris kitör közöttetek a veszekedés. Elkerülhetetlen, hogy leüljetek, és őszintén átbeszéljétek, kit mi bosszant valójában - enélkül ugyanis könnyen szakítás lehet a dolog vége. Az is lehet, hogy te vagy sokkal türelmetlenebb, és annyira csak a saját bajaiddal vagy elfoglalva, hogy észre sem veszed az ő kedves gesztusait.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Kész vagy elkényeztetni a párodat: nemcsak tettekkel, apró ajándékokkal, kedves gesztusokkal, de szavakkal is kifejezed felé, hogy milyen fontos neked, és mennyire örülsz, hogy melletted van. Valamiért azonban bizonytalannak érezheted a kapcsolatotokat: nem tudod megmagyarázni, de elégedetlennek érzed a szerelmedet (talán éppen ezért a nagy "kényeztetősdi"). A legjobb lenne, ha megkérdeznéd tőle, hogy van-e valami, amin változtatni szeretne. Az is jó megoldás, ha te mondod el a vágyaidat, mert így ráveheted őt arra, hogy megnyíljon előtted. Arra azonban ügyelj, hogy ne tűnj követelőzőnek.

Bak (december 22. - január 20.)
Fontos neked, hogy partnered részt vegyen azokban a szórakozásokban, hobbikban amelyek téged érdekelnek. A közös élmények ugyanis összeköthetnek benneteket, és nagyon sokat tudtok beszélgetni ezekről - a szellemi stimuláció kiemelten fontos most neked. Ha ez nem történik meg, akkor úgy érzed, hogy nem illetek össze, és magadra hagy téged - sőt, talán az is megfordulhat a fejedben, hogy nem is érdekled őt. Közelítsd meg a kérdést más irányból: kísérd el te őt azokra a programokra, amelyeket ő szervez magának!

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Úgy gondolod, hogy a jó párkapcsolat alapja a kölcsönös bizalom és az őszinteség, hogy tudod: mindig és minden körülmények között számíthatsz rá. Ha a másik nem tud maximálisan a társad lenni (lehetőleg minél több dologban), akkor elveszíted a lelkesedésedet. Ehhez viszont arra is szükség van, hogy te megnyílj a másik előtt, hogy őszinte legyél vele, és kellő nyitottsággal fordulj a másik felé!

Halak (február 20. - március 20.)
Nagyon szenvedélyes hangulatban vagy, de azt tapasztalod, hogy kedvesed inkább romantikára vágyik, nem pedig a temperamentumos erotikára. Szerencsére, elég nagyvonalú vagy ahhoz, hogy engedj neki, és olyan programokat szervezel, amelyek során érzelmileg - nem pedig testileg - kerülhettek közelebb egymáshoz. Ezért azonban jogosan vársz el viszonzást...