Vágólapra másolva!
Angelina Jolie és Brad Pitt ugyanúgy jogosult a gyermekek után járó segélyre, mint bárki, aki Franciaországban él - derült ki nemrég. A színész pár akár 2600 dollárnak megfelelő összeget is kaphat.
Vágólapra másolva!

Angelina Jolie és Brad Pitt - akik jelenleg Franciaországban élnek hat gyermekükkel - ugyanúgy jogosultak a gyermekek után járó segélyre, mint bárki más - derült ki nemrég. Pitt ugyanis regisztráltatta a családját a brignoles-i városházán, ezzel pedig jogot szereztek arra, hogy havi apanázst kapjanak az államtól, az ugyanis mindenkinek jár, a család anyagi helyzetétől függetlenül.

A pár havonta 2600 dollárnak megfelelő összeget is kaphat: költségtérítést a dadák, és árvasági segélyt a három örökbefogadott gyermekük után.

"Nem áll szándékunkban egyedi ügyeket tárgyalni" - közölte a People magazinnal Brignoles város tanácsának szóvivője. "De azt megerősíthetem, hogy valóban minden kisgyermekes család kaphat támogatást a városunkban."

Bár Jolie és Pitt szóvivője még nem mondott semmit az ügyről, nagyon valószínű, hogy a pár nem él majd a lehetőséggel - közös filmjükért, a Mr. és Mrs. Smith-ért 20-20 millió dolláros gázsit kaptak, és mindketten a legjobban fizetett színészek közé tartoznak.