Grillezett lazacpillangó kapros burgonyával

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 kg vadlazac filé, 5-6 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 teáskanál rózsabors, fél teáskanál szárított kaporlevél, 1 kg burgonya, 1 csokor friss kaporlevél, 1 db zöldcitrom, só

Elkészítése:
Terítsük ki a lazacfilét egy vágódeszkára a bőrével lefelé. Ujjunkkal simítsuk meg a felületét, és ha érezzük a szálkákat, csipesszel húzzuk ki őket. Vágjuk be a filét másfél centi szelességűre, vigyázzunk ne vágjuk el a bőrét. A második vágásnál már vágjuk el a bőrét is. Az így bevágott szeletet, a bőrénél hajtsuk szét, akár egy pillangó szárnyait. A filéből készítsünk négy pillangószeletet.

Csorgassuk meg a felszeletelt halhúst olívaolajjal, daráljunk rá rózsaborsot, szórjuk meg szárított kaporlevéllel, majd tegyük egy nagy tányérra. Csorgassuk meg zöldcitrommal, fedjük le fóliával, és grillezésig tegyük a hűtőszekrénybe.

Még a lazac a hűtőben pihen, készítsük el hozzá a kapros burgonyát. Lehetőleg sárga színű burgonyákat vásároljunk, majd vékonyan hámozzuk meg őket. Vágjuk egy centis darabokra, tegyük egy fazékba, és annyi vízzel engedjük fel, hogy épp ellepje. Szórjunk rá két teáskanálnyi sót, majd főzzük puhára.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat, tegyük bele a befűszerezett lazacszeleteket. Közepes lángon mindkét oldalát süssük két-két percig. A vadlazac akkor a legfinomabb, ha csak félig sütjük át. Természetesen, aki nem szereti félig nyersen, az tovább süsse.

Egy másik serpenyőben hevítsünk fel két evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele az összevágott friss kaporlevelet. Forrósítsuk egy percig, utána öntsük rá a leszűrt főtt burgonyakockát. Csorgassunk rá fél citrom levét, majd jó alaposan keverjük össze az olívaolajos kaporral.

Tálaljunk nagy tányérra a kapros burgonyából, mellé helyezzük a megsütött vadlazacot. Zöldcitrommal, párolt zöldségekkel, és mézes-kapros mustárral fogyasszuk.