Sajtkrémmel töltött rétes

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 csomag réteslap, 30 dkg lágy kecskesajt, 1 csokor friss kaporlevél, 1 csokor metélőhagyma, 1 csokor zöldpetrezselyem, darált bors, 1 evőkanál vaj

Elkészítése:
Hajtsuk szét a réteslapokat, majd két réteget tegyünk egymás fölé. Vágjunk a lapokból 10-12 cm-es hosszú csíkokat. A levágott réteslapokkal tekerjünk be vastag tésztahengereket (canelloni), majd tegyük egymás mellé egy sütőlapra. Tegyük forró 150 fokos sütőbe, és süssük pár perc alatt pirosra. Ha elkészült, vegyük ki a sütőből, várjunk vele míg kihűl, majd óvatosan húzzuk le a tésztahengerről.

Tegyük a sajtot egy keverőtálba, adjuk hozzá az összevágott fűszerleveleket, kanalazzuk rá a szobahőmérsékletű vajat, daráljunk rá borsot, majd keverjük habosra.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Töltsük a sajtkrémet nyomózsákba, és mindkét végénél töltsük meg a megsütött tésztaroládot.

Tegyük legalább fél órára a hűtőszekrénybe, hogy a sajtkrém kissé megdermedjen, majd tálaljuk nagy tálcákra. Nagyszerű vendégváró harapnivaló.