Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma a Rák jegyében halad, szemben áll a Jupiterrel. Próbáljunk meg lazítani: ma különösen jótékony hatású lehet lelkünkre a zenehallgatás. A barokk muzsika még problémamegoldó képességeinket is javítja!
Vágólapra másolva!

A Hold ma a Rák jegyében halad. Érdemes lenne a mai nap hatásait kihasználni, és minél jobban kímélni a gyomrunkat. Nehéz és megterhelő ebéd helyett ma együnk inkább salátát, sok paradicsommal és uborkával. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy elegendő folyadékot igyunk, hiszen a Rák a test folyadékfelhasználásáért is felel. Sokan vannak, akiknek nehezükre esik állandóan ásványvizet inni, vagy egyszerűen elfelejtik, hogy szomjasak. Legyen mindig az íróasztalunkon egy csésze gyógytea, a táskánkban vagy az autóban egy kis üveg víz. Ha szem előtt van a folyadék, sokkal könnyebben fogy majd el a szakértők által javasolt másfél-két liter. Azt se feledjük, hogy a leves is folyadék, így azt is érdemes beiktatni a napi étrendbe (itt természetesen nem a sűrű, nehéz, hússal telepakolt gulyásra vagy csülkös bablevesre kell gondolni, hanem a könnyű zöldség- és gyümölcslevesekre).

Ma a Hold szemben áll a Jupiterrel. Ez a csillagállás a párkapcsolatunkra lehet befolyással, nagyon komoly igényünk támadhat arra, hogy elfogadjanak bennünket. Ha olyan jelzéseket kapunk, amelyeket negatívnak értékelünk, azt érezhetjük, hogy bírálnak, megkérdőjelezik tetteink, cselekedeteink helyénvalóságát. Inkább vonuljunk el egy kicsit, és foglalkozzunk saját magunkkal, álmainkkal és kreativitásunkkal. Próbáljunk meg lazítani: ma különösen jótékony hatású lehet lelkünkre a zenehallgatás. A barokk muzsika még problémamegoldó képességeinket is javítja, tehát ha régóta törjük a fejünket valamin, ma akár szokatlanul kreatív megoldást is találhatunk rá zenehallgatás közben.