Japán zöldségleves

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
10 dkg üvegtészta, 10 dkg szójacsíra, 2 szál újhagyma, 2 evőkanál miso paszta (ázsiai élelmiszereket árusító boltban beszerezhető), 1 csomag tofu, 10 dkg shiitake gomba, 1 diónyi friss gyömbér, 2 maréknyi bébispenót-levél, darált bors, 2 evőkanál olívaolaj

Elkészítése:
Vágjuk ötcentis darabokra a száraz tésztát, majd dobjuk forró vízbe. Hagyjuk benne pár percig, addig míg a tészta puha nem lesz. Utána szűrjük le egy szitán és öblítsük le hideg vízzel.

Forrósítsuk fel az olívaolajat egy kisebb fazékban, tegyük hozzá a vékony csíkokra felmetélt gyömbért és az újhagymát. Pár perc párolás után tegyük hozzá a megmosott gombát - nem szükséges összevágni, csak az extra nagy fejeket vágjuk kétfelé. Daráljunk rá borsot, és dinszteljük rövid ideig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Öntsük fel másfél liter vízzel, forraljuk fel, majd egy kis tálban keverjük simára egy kanálnyi levessel a miso pasztát. Öntsük a leveshez, tegyük bele a szójacsírát, a felkockázott tofut, és a spenótleveleket.

Egy-két perc főzés után tegyük hozzá a kifőzött tésztát, és azonnal, forrón tálaljuk leveses tálkákba. Vigyázzunk, a tésztát csak a tálalás előtt tegyük a leveshez, mert ha túl sokáig van benne, könnyen elázik.