Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma már a Mérleg jegyében jár, kvadrátban áll a Jupiterrel. Lényeges, hogy próbáljuk megőrizni a hidegvérünket, még akkor is, ha mások rettenetesen felbosszantanak minket - ez pedig ma különösen könnyen megy, hiszen mindenre "ugrunk".
Vágólapra másolva!

A Hold ma már a Mérleg jegyében jár. Egészségügyi szempontból ez a vesék területét érinti. A vese a test egyik méregtelenítő szerve, segít a salakanyagok kiválasztásában. Ahhoz, hogy a veséink minél hatékonyabban tudják végezni a munkájukat, érdemes időnként egy salaktalanító kúrát tartani, hogy ezzel is átmossuk a szerveinket. Fogyasszunk zöldség- és gyümölcsleveket, ezekben rengeteg vitamin, nyomelem és ásványi anyag található, ugyanakkor frissítő, élénkítő hatásúak. A legtöbb ilyen lé azonban annyira erős, hogy sokan igen érzékenyen reagálnak rájuk, ezért ne ezek tegyék ki a napi folyadékfogyasztás nagy részét, inkább csak egy-két pohárral igyunk belőlük. A legjobb hatása a tiszta ásvány- vagy forrásvíznek van, ebből naponta akár több litert is igyunk meg. Érdemes gyógyszertárban vagy drogériában speciális, vesevédő-méregtelenítő teakeveréket vásárolni, ebből naponta 2-3 csészényit kortyoljunk el.

A Hold kvadrátban áll a Jupiterrel. Harapósabbak és mogorvábbak lehetünk, mint más napokon. Lényeges, hogy próbáljuk megőrizni a hidegvérünket, még akkor is, ha mások rettenetesen felbosszantanak minket - ez pedig ma különösen könnyen megy, hiszen mindenre "ugrunk". Egyrészt lehet, hogy csak mi reagálunk rosszul, mi értjük félre a másik szándékát; másrészt az is előfordulhat, hogy ha tudomást veszünk egy-egy apró megjegyzésről, sokkal komolyabb vita lehet a vége, mintha elengedjük azt a fülünk mellett.