Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold a Nyilas csillagjegyben halad, együtt áll a Nappal. Lelkesek, derűlátóak lehetünk egész nap, örömmel fogadjunk a bennünket érő kihívásokat. Szinte minden feladatot egyfajta versenyként fogunk fel, és nagyon élvezzük, ha megmutathatjuk, milyen okosak, ügyesek, tehetségesek vagyunk.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold a Nyilas csillagjegyben halad. Ma hajlamosabbak vagyunk arra, hogy minden magunkhoz vett táplálékot elraktározzunk, így nagyobb a hízás esélye. Bár erőteljesen vágyhatunk a bőséges, nehéz étkezésekre, próbáljuk meg kicsit visszafogni magunkat. Ebédre készítsünk magunknak gyümölcssalátát szőlőből, ananászból és körtéből, szórjuk meg apróra vágott dióval vagy mandulával. Ezzel nemcsak egy könnyű, tápláló és finom ebédet tudunk elfogyasztani, de a téli, fertőzésekre hajlamos időszakban olyan fontos vitaminokkal is elláthatjuk a szervezetünket. Az olajos magvak pedig a gondolkodást is serkentik és bőrünknek is jót tesznek.

Lelkesek, derűlátóak lehetünk egész nap, örömmel fogadjunk a bennünket érő kihívásokat. Szinte minden feladatot egyfajta versenyként fogunk fel, és nagyon élvezzük, ha megmutathatjuk, milyen okosak, ügyesek, tehetségesek vagyunk. Hajlamosak leszünk azonban arra, hogy ne vegyük figyelembe az apróbb részleteket. Ennek viszont az lehet a következménye, hogy úgy tűnünk, mint aki félvállról veszi a dolgokat, és valójában nem is érdekelnek minket azokat a dolgok, amelyekért korábban még lelkesedtünk. Használjuk ki inkább a Nyilasra jellemző "nyughatatlanságot", mozgékonyságot, és próbáljunk ki egy új sportot (lehetőleg a szabadban), vagy menjünk el táncolni.

A Hold ma együtt áll a Nappal. Nagyszerű óráknak nézünk elébe, amikor csak élveznünk kell az élet apró örömeit - szerencsére, ebből a mai napon elég sok lesz. Együnk finom ételeket, igyunk kellemes borokat, hallgassunk jó zenét és élvezzük a szeretteink társaságát. Akár moziba, színházba is elmehetünk, vagy kényelmesen elnyújtózhatunk az ágyon egy jó könyvvel vagy a kedvenc magazinunkkal. Érdemes azon is elgondolkozni, mi az, ami - általánosságban véve - elégedetté és boldoggá tesz minket.