Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma a Halak jegyében jár, kvadrátban áll a Merkúr bolygóval, ezért mogorvává, szótlanná válhatunk. Igyekezzünk kerülni a zűrös helyzeteket, és szorítkozzunk csak a tények minél objektívebb átadására - inkább egy másik napon valljunk szerelmet a kedvesünknek, és a családi, vitás helyzeteket is máskor próbáljuk meg tisztázni.
Vágólapra másolva!

A Hold ma a Halak jegyében jár. Egészségügyi szempontból ez elsősorban a lábfejet érinti, de a Halakhoz tartoznak a test méregtelenítő és immunrendszerrel összefüggő folyamatai is. Figyeljünk ma oda ezekre egy kicsit jobban, és töltsük a napot egy gyógyfürdőben: a víz, a szauna, a masszázas, a vízben végzett gimnasztika mind-mind különösen jó hatással vannak a testünkre és a lelkünkre. A rendszeres fürdőzés, az úszás különösen jó hatású azoknak, akiknek van egy kis súlyfeleslegük, hiszen a vízben végzett gyakorlatok egyáltalán nem terhelik meg az izületeket, de rengeteg kalóriát égethetünk el a segítségükkel és az izmokat is nagyszerűen megmozgatják. Ha azonban inkább otthon maradnánk, nincs kedvünk kimozdulni, akkor a fürdőszobánkat alakítsuk át "gyógyfürdővé": a tejes-mézes fürdőtől különlegesen puha és selymes lesz a bőrünk, míg a tengeri sós fürdő méregteleníti a szervezetet.

A Hold kvadrátban áll a Merkúr bolygóval, ezért mogorvává, szótlanná válhatunk. Egymás után következhetnek az életünkben a félreértések: nem tudjuk megfelelően kifejezni az érzelmeinket, és mások is úgy érezhetik, csak megbántani akarjuk őket. Igyekezzünk kerülni a zűrös helyzeteket, és szorítkozzunk csak a tények minél objektívebb átadására - inkább egy másik napon valljunk szerelmet a kedvesünknek, és a családi, vitás helyzeteket is máskor próbáljuk meg tisztázni.