Vágólapra másolva!
Jennifer Love Hewitt három évig tartó kapcsolat után szakított a vőlegényével, Ross McCall színésszel. Arról nem nyilatkoztak, miért vetettek véget a kapcsolatnak.
Vágólapra másolva!

Jennifer Love Hewitt amerikai színésznő, a Szellemekkel suttogó című sorozat főszereplőnője a napokban szakított a vőlegényével, Ross McCall skót származású színésszel. A pár három évig volt együtt, 2007 novemberében jelentették be az eljegyzésüket, de az esküvő időpontját nem tűzték ki.

A hirtelen szakítás még Hewitt közeli barátait is meglepte.

"Az ünnepek alatt bontották fel az eljegyzést, és a szakításuk mindenkit nagyon meglepett, hiszen olyan boldognak tűntek együtt" - mondta egyikük a People magazinnak. "Mindketten nagyon szomorúak."

Sem Hewitt, sem pedig McCall szóvivője nem kívánt nyilatkozni az ügyben, és egyikük sem volt hajlandó elmondani, miért szakított a pár.