Jerry O'Connell megmutatta az ikreket

Vágólapra másolva!
Jerry O'Connell amerikai színész egy showműsorban mutatta meg nemrég született ikerlányainak fotóját, és arról is beszélt, hogy rengeteget tanult a gyerekek születése óta.
Vágólapra másolva!

Jerry O'Connell, 34 esztendős amerikai színész, a nálunk is futó Bostoni halottkémek című sorozat sztárja Kelly Ripa reggeli showműsorában, a Live with Regis and Kelly-ben mutatta meg először a nyilvánosságnak ikerlányai fényképét. A színész arról is beszélt, milyen sokat tanult azóta, hogy a babák december végén megszülettek.

"Nem szeretnék olyan lenni, mint azok a fickók, akik mindenkire rátukmálják a gyerekeik fotóit. Inkább, ha megkérdezik, azt mondom, történetesen van nálam néhány kép"- nyilatkozta O'Connell.

A színész - aki saját bevallása szerint a tisztaság és a higiénia megszállottja lett Dolly Rebecca Rose és Charlie Tamara Tulip születése óta - azt javasolja a szülőknek, ne gügyögjenek a gyerekeiknek.

"Folyton kezet mosok, és már megtanultam őket bepelenkázni is. Különben próbálok nem gügyögve beszélni hozzájuk, mert szeretném, ha intelligensek lennének"- mondta a híresség, aki feleségével, Rebecca Romjinnal együtt nagyon lelkes, amiért rögtön két gyermekük született.

"Már nem is tudom elképzelni, milyen lenne, ha csak egy gyerekünk lenne, annyira jó, hogy ketten vannak. Csak beteszem őket a bölcsőbe, éstökéletesen jól elvannak egymással"- nyilatkozta.

A színész azt is elmondta, hogy nagyon tiszteli feleségét, amiért éjszaka is háromóránként felkel és megeteti a babákat.

"Dupla futballnak hívjuk, mert mindketten egy időben esznek"- tette hozzá ezzel kapcsolatban.