Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold már a Vízöntő csillagjegyben tartózkodik, együtt áll a Merkúrral. Különlegesen jók lesznek a kommunikációs képességeink is: sokkal könnyebben fogalmazunk meg olyan dolgokat, amelyekre eddig nem találtuk meg a megfelelő szavakat.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold már a Vízöntő csillagjegyben tartózkodik. Figyeljünk a lábszárunkra, bokánkat óvjuk a megerőltetéstől. Ne vállalkozzunk hosszabb gyalogtúrákra vagy sorban állásokra, a havi nagybevásárlást se most intézzük el. Terheinken valamelyest könnyíthetünk, ha speciális gyógyharisnyát vagy gyógyzoknit viselünk, amit gyógyszertárakban lehet beszerezni. Akinek pszichés problémái vannak, (ide tartozik például a pánikbetegség vagy a depresszió) sokkal súlyosabbnak érezheti állapotát a mai napon. A fenti panaszokban nem szenvedők is sokkal ingerlékenyebbek lesznek ma, nem leszünk annyira terhelhetőek, mint máskor. Mások, vagy a helyzetek elfogadásával is problémáink lehetnek, ezért igyekezzünk minél türelmesebbek lenni, még akkor is, ha ez időnként nehezünkre esik.

A Hold ma együtt áll a Merkúrral. Hatalmas mennyiségű szellemi energia birtokában leszünk és ez pozitív, izgalommal teli feszültséget hoz az életünkbe. Igen kedvező ez az időszak a tanulásra, memóriánk is jobb lehet a szokásosnál. Az sem lehetetlen, hogy egy életünkben régóta jelen lévő problémára találunk megoldást, méghozzá igen kreatív módon. Különlegesen jók lesznek a kommunikációs képességeink is: sokkal könnyebben fogalmazunk meg olyan dolgokat, amelyekre eddig nem találtuk meg a megfelelő szavakat. Mindenképpen érdemes kihasználni a nap energiáit a szabadidőnkben is: sakkozzunk, fejtsünk keresztrejtvényt vagy játszunk valamilyen logikai játékot.