Lélektani természetű az euró gyengesége

Vágólapra másolva!
Egyáltalán nem biztos, hogy az Európai Központi Bank, az amerikai szövetségi bankrendszer, valamint a japán, a brit és a kanadai központi bankok múlt hét végi rajtaütésszerű beavatkozása véget vet az euró hosszan tartó hanyatlásának - állapítja meg hétfőn megjelent legutóbbi számában a Newsweek.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hírmagazin európai kiadásában közölt elemzés szerint a kiválóan összehangolt és kivitelezett mentőakció átmenetileg megállította ugyan a közös európai valuta külső értékének zuhanását, az euró igazi problémáit azonban nem oldotta meg. Larry Summers amerikai pénzügyminiszter már a beavatkozás napjának délutánján emlékeztetett arra, hogy az erős dollár politikája változatlanul érvényben van, majd a Hetek pénzügyminisztereinek szombati tanácskozása után megismételte a figyelmeztetést.

Ha az euró bevezetéséről csütörtökön tartandó dániai népszavazáson elutasító eredmény születik, az lélektani szempontból újabb csapást mér a közös európai valutára. Az ugyancsak e héten esedékes következő OPEC-találkozó, nemkülönben a magas üzemanyagárak miatt várhatóan kiújuló tiltakozó megmozdulások is napirenden fogják tartani az euró gyengeségének problémáját - jósolja a hetilap.

Pedig a közös európai valutát - a Newsweek értékelése szerint - eddig még nem is érték igazán súlyos megrázkódtatások; mindössze annyi történt, hogy tavaly januári bevezetése óta mintegy 30 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben. Gyengélkedése csak a legutóbbi időkben kezdett riasztóvá válni, miután az árfolyamemelkedésre számító spekulánsok beleuntak a várakozásba. Ehhez jött még az olajárak újabb robbanása, ami nemcsak az olajért dollárral fizető feldolgozóipari szektort érintette fájdalmasan, hanem már a fogyasztók is kezdték a saját bőrükön érezni a közös valuta gyengélkedésének a hatásait.

Erre már a politikusok is felfigyeltek - írja a Newsweek, idézve a Deutsche Bank egyik vezető közgazdászát, aki szerint az euró gyengeségének problémája nem gazdasági, hanem lélektani-politikai természetű.

Az elemzés szerint a politikai nyomás a továbbiakban sem fog csökkenni. Lionel Jospin francia kormányfő megadta magát a magas olajárak miatt tiltakozó közúti szállítóknak, de már ezen a héten Olaszországban és Németországban is újabb megmozdulások várhatók. Ebben a kavarodásban nem lenne csoda, ha a dánok csütörtökön nemet mondanának az euróra, s ennek hatására az euróövezeten egyelőre ugyancsak kívül lévő Svédországban és Nagy-Britanniában is még jobban megerősödne az elzárkózás híveinek tábora.

Amikor azonban az euró gyengeségéről van szó, valójában az a döntő mozzanat, hogy a befektetők honnan várják a legnagyobb hozamokat: minden alkalommal, amikor egy európai cég amerikai vállalatot vásárol, a dollár erősödik, miközben Európát továbbra sem tekintik figyelemre érdemes befektetési terepnek.

Az sem használ az eurónak, hogy Európának ez ügyben továbbra sincs közös hangja - állapítja meg a hetilap, amely szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a kontinens nem tud megszabadulni a "régi gazdaság" különféle koloncaitól: a magas adóktól, a rugalmatlan munkaerőpiactól és a kipárnázott jóléti rendszerektől. Lassanként kezd tudatosulni, hogy a tartalékvaluta szerepéért a dollárral versengő erős euró elképzelése eleve esélytelen gondolat volt - vonja le a következtetést az amerikai hírmagazin.

(MTI)

Ajánlat:

Európai Központi Bank

Korábban:

Intervenció az euró védelmében
(2000. szeptember 22.)