Meghaladja az 50 ezer forintot a minimálbér Lengyelországban januártól

Vágólapra másolva!
Lengyelországban 2001. január elsejétől közel 10 százalékkal emelkedik a minimálbér Lengyelországban. A bérek mellett az árak is jelentősen emelkedni fognak várhatóan 7,2 százalékkal januártól.
Vágólapra másolva!

Lengyelországban 2001. január elsejétől a jelenlegi bruttó 700-ról 760 zlotyra emelik a minimálbér összegét - jelentette be a lengyel munkaügyi minisztérium (1 zloty = 67 forint).Ez 9,4 százalékos növekedés, ami nagyjából megfelel az idei évre várt inflációnak. A minisztérium szerint a jövő évi minimálbér kiszámításánál figyelembe vették a 2001-re előre jelzett 7,2 százalékos fogyasztóiár növekedést, illetve a 2000. évi költségvetési törvényben meghatározottnál magasabb áremelkedés indokolta részleges kompenzációt.

Ám Lengyelországban már január elsejétől számítani lehet az első áremelésekre, amelyeket az év során újabbak követnek. Ezek oka mindenekelőtt a jövedékiadó-emelés, bár például a gáz ára a kommunális fogyasztók számára főként azért fog emelkedni, mert többet kell fizetni érte a szállítóknak.

Az üzemanyagok jövedéki adóját 2001-ben kétszer emelik majd, januárban és júniusban, átlagosan 7,1, illetve 6 százalékkal. Ettől a benzin ára is már januártól emelkedik: a 95-ös eurobenzinért például literenként 9, a dízelolajért 7 groszsal kell többet fizetni. Február elsejétől emelik a bor és a szeszesitalok jövedéki adóját, amelyet júniusban majd szeptemberben újabb emelések követnek. A sör esetében két jövedékiadó-emelés várható: az első februárban, a második júniusban. A bornál és a szeszeszitaloknál a jövedékiadó-emelés azonnali fogyasztóiár-emelkedéshez vezet, a sör esetében azonban lehetséges, hogy az első, februári emelést a sörfőzdéknek egy része nem hárítja át a fogyasztókra.

Emelkedik januártól a dohánytermékek jövedéki adója is, itt is a gyártóktól függ, hogy ezt mennyire érvényesítik az árakban. Egyes előrejelzések szerint a cigaretták árának akár 9,5 százalékos átlagos növekedésére is lehet számítani.

Januártól 7 százalékos áfakötelezettség terheli a napilapok nagy részét, csak a továbbra is nulla áfás szaklapok maradnak ki. Többet kell fizetni a mosásért, vegytisztításért és festésért: nulláról 22 százalékra emelkedik az áfa. 22 százalékkal emelkednek a közjegyzői és ügyvédi szolgáltatások árai, és 15 százalékkal emeli árait a posta. Ez utóbbi esetben nem adónövekedés áll a háttérben, hanem a cégnek az a nem titkolt törekvése, hogy pénzt halmozzon fel befektetésekre.

(MTI)