Közel kétéves minimumán a gazdasági bizalmi index az eurózónában

Vágólapra másolva!
Az eurózóna gazdasági bizalmi indexe februárban húsz hónapos minimumára - 102,7 pontra - esett vissza, mivel az amerikai gazdasági növekedés lassulása várhatóan kihat majd Európa gazdaságára is. Az Európai Központi Bank ugyan csütörtökön még nem jelentett be kamatcsökkentést, de az elemzői várakozások június végéig mindenképpen valószínűsítik azt.
Vágólapra másolva!

A mintegy 25 ezer fogyasztóról, és 50 ezer vállalatról készült felmérés alapján az index 102,7 pontra zuhant vissza, az 1999 januári 103,1 pont óta a legalacsonyabb értékre. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett szakértők korábban 102,9 pontos értéket valószínűsítettek.

A felmérés megállapításai megnövelik a valószínűségét annak, hogy az Európai Központi Bank(ECB) csökkenteni fogja irányadó kamatait a gazdasági növekedés lassulásának elhárítása érdekében. A bank számára az a fő kérdés, hogy a régió lassuló gazdasági fejlődése mikor fejti ki hatását a fogyasztói árakra, amelyek most még gyorsabban nőnek mint az ECB 2 százalékos éves célkitűzése.

Az eurózóna gazdasági növekedése várhatóan a 3 százalékhoz közeli értékre lassul 2001-ben, megelőzve az Egyesült Államokat, ahol csupán 2 százalékos növekedésre számítanak. Amennyiben az előrejelzések valósak lesznek ez lesz az első eset az évtizedben, hogy az európai gazdasági fejlődés üteme gyorsabb az amerikaiénál - nyilatkozta Wim Duisenberg az ECB elnöke.

Mint ismeretes az Európai Központi Bank a csütörtöki nap folyamán közzétette, hogy egyelőre nem csökkenti irányadó napikamatát, ugyanakkor elemzők legkésőbb június végéig mindenképpen kamatcsökkentésre számítanak. Az ECB következő ülése március 15-én lesz, ahol már határozhatnak egy esetleges ilyen lépésről.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

ECB

Korábban: