Dél-koreai ultimátum a General Motors-nak

Vágólapra másolva!
A dél-koreai ipari miniszter, Shin Kook Hwan csütörtöki sajtótájékoztatóján ultimátumban szólította fel a General Motors-t, mely szerint az amerikai cégnek április végéig döntenie kell a Daewooval kapcsolatos vételi szándékáról.
Vágólapra másolva!

A miniszter elmondta: amennyiben nem érkezik megfelelő ajánlat az adott időpontig, úgy a koreai kormány kénytelen lesz más megoldást keresni az autógyártó számára. A Daewoo az elmúlt hónapokban bocsátotta el alkalmazottainak egy harmadát (közel 7000 munkást), ami erőteljes tiltakozást váltott ki, és gyárfoglaláshoz is vezetett akkor.

Az autóipari céget anyavállalata 1999-ben bejelentett, 80 milliárd dolláros adóssága rántotta a mélybe. Ezt követően a Ford jelentkezett vevőként, 6,9 milliárdot kínálva az autóipari részlegért, mely ajánlatát még 99 őszén vissza is vonta. A következő aspiráns a GM nem sokkal a Ford visszavonulása után kezdte meg a koreai cég átvizsgálását, a koreaiak legnagyobb bosszúságára azonban mindezidáig nem tettek ajánlatot a cégre.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Csődbe ment a Daewoo Motor
(2000. november 8.)