A Lufthansa 100 járatát törölte a pénteki munkabeszüntetések miatt

Vágólapra másolva!
Befelyeződött a német Lufthansa légitársaság dolgozóinak pénteki országos figyelmeztető sztrájkja, amely a vezetéssel folytatott bértárgyalások sikerét volt hivatott támogatni. A 3 órás munkabeszüntetés miatt összesen 100 járatot kellett törölni, és közel 10 ezer utas nem jutott el céljához. A Lufthansa egyidejűleg cáfolta azokat az lapértesüléseket, amelyek szerint a vállalat működési nyeresége az idén 650 millió euróra csökken a tavalyi 1,04 milliárd euróról.
Vágólapra másolva!

A német Lufthansa AG pénteken cáfolta a Financial Times németországi kiadásának értesülését, miszerint a légitársaság működési nyeresége a tavalyi 1,04 milliárd euróról az idén 650 millió euróra csökken.

A Lufthansa szóvivője szerint a lap által közölt adat nem felel meg a Lufthansa 2001-es várakozásainak. Azt is elmondta, hogy a cég évi előrejelzését hagyományosan a részvényesek közgyűlésén teszi közzé, amit az idén április 27-re terveznek.

A lap a vezetőség által készíttetett elemzésre hivatkozott, amelyben állítólag a magas üzemanyagárakat és a nemzetközi - főleg az amerikai - konjunktúra mérséklődését okolták a visszaesésért. Az idézett jelentés szerint az üzleti utak száma csökken főként az amerikai forgalomban. A Lufthansa forgalmának jelentős része az észak-atlanti térségtől függ.

Időközben befejeződött a Lufthansa Németország szerte meghirdetett figyelmeztető sztrájkja. A dolgozók pénteken hajnali 5 órakor kezdték a munkabeszüntetést a ver.di szakszervezeti szövetség felhívására, amely ezzel kíván nyomást gyakorolni a vezetésre a bértárgyalások sikere érdekében. A sztrájk 2-3 órán keresztül tartott a Lufthansa különböző egységeinél, a reggeli órákra azonban már befejeződött. A munkabeszüntetésben a ver.di 8-9 ezer tagja vett részt, és az akció az összes nagy németországi repülőteret érintette.

A Lufthansa a sztrájkkal kapcsolatban kiadott közleményében közölte: összesen 100 járat maradt ki, s mintegy 10 ezer utast érintett valamilyen módon a sztrájk. A légitársaság arra bíztatta a korai járatokra jeggyel rendelkezőket, hogy utazzanak inkább vonattal, ahol repülőjegyüket elfogadják.

A bértárgyalások 10 órától folytatódtak. A társaság 2,6 százalékos fizetésemelést és 1,6 százalékos nyereségrészesedést ajánl, de a szakszervezet ezt kevesli.

(MTI)

Ajánlat: