Vágólapra másolva!
Az első negyedévben 6 százalékos munkanélküliségi rátát regisztrált a statisztikai hivatal, ami 0,7 százalékpontos csökkenést jelent éves összevetésben. Az állástalanok majdnem fele továbbra is tartósan munkanélküli, vagyis több mint egy éve nem dolgozik.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közleménye szerint a munkanélküliek száma idén az első negyedévben 246 ezer volt, ami 28 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. A hivatal így 6 százalékos munkanélküliséget regisztrált, ami 0,7 százalékpontos csökkenést jelent éves összehasonlításban. A jelentés emlékeztet: az Európai Unió országaiban az időszak középső hónapját jelentő februárban a munkanélküliségi ráta 8,2 százalékos volt.

A hivatal a foglalkoztatottak számát az utóbbi három hónap átlagában 3,852 millió főben jelölte meg, ami 54 ezerrel haladja meg az előző év azonos időszakáét.

A KSH nyilvántartása szerint a munkanélküliek 48,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónap volt.

Az első negyedévben a munkanélküliségi ráta Észak-Magyarországon volt a legnagyobb, ahol elérte a 9,4 százalékot. Az állástalanok száma a legalacsonyabb Közép-Dunántúlon volt, ahol 4,3 százalékos munkanélküliségi rátát mutatott ki a hivatal.

A nyilvántartott munkanélküliek közül 128 ezren kaptak munkanélküli-járadékot. Jövedelempótló támogatásban 85 ezren részesültek, míg ez utóbbit felváltó rendszeres szociális segélyt 64 ezren kaptak.

(MTI)

Ajánlat:

KSH