Vágólapra másolva!
A munkanélküliségi ráta ez év február-áprilisban 5,9 százalék volt, 0,8 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az előző, január-március közötti időszakban 6 százalék volt a munkanélküliségi ráta, 0,7 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

Az idén február és április közötti három hónapban a munkanélküliek száma 241100 volt, szemben a január-március hónapban regisztrált 246000 munkanélkülivel. A vizsgált időszakban a munkanélküliek száma 31000 fővel csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A foglalkoztatottak száma 2001 második, illetve negyedik hónapja között 3 millió 843 ezer fő volt, ami 41000 fővel (a mintavételi hibahatárral) magasabb, mint az előző év azonos időszakában - áll a KSH jelentésében.

Ha a vizsgált időszak egyes hónapjait tekintjük, akkor februárban 6,3 százalék, márciusban 5,6 százalék, áprilisban pedig 5,8 százalék volt a havi munkanélküliségi ráta.

Februárban a munkanélküliek száma 258800, márciusban 230800, áprilisban pedig 233600 volt. A foglalkoztatottak száma februárban 3 millió 838 ezret, márciusban 3 millió 879 ezret, áprilisban 3 millió 811 ezret ért el.

A KSH összegzése szerint a vizsgált időszakban a munkavállalási korú népesség 64,3 százaléka volt jelen a munkaerő-piacon. A munkanélküliek 46,9 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama 15,8 hónap volt.