Az ITDH bővíti hálózatát

Vágólapra másolva!
Az ITD Hungary bővíti külképviseleti hálózatát, már kiírták a pályázatot a közeljövőben létesítendő Los Angeles-i, chicagói, Sao Pauló-i és vilniusi irodák vezetésére - mondta Gyárfásné Fekete Judit marketing és kommunikációs igazgató pénteken a Magyar Újságírók Országos Szövetsége gazdasági érdekvédelmi szakosztályának rendezvényén Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Minisztérium és a Külügyminisztérium háttérintézményeként működő ITD Hungary Magyarországon a fővároson kívül kilenc regionális irodával rendelkezik, s 33 országban, 36 kereskedelmi szolgálatot tart fenn. Az ITD Hungary a közelmúltban nyitották meg képviseleti irodájukat Erdélyben, Szlovákiában és Jugoszláviában is.

Az ITD közreműködésével 1,8 milliárd dollár működő tőke magyarországi befektetéséről született döntés az elmúlt három évben. Ezek révén 32 ezer új munkahely teremtődött - mondta az igazgató.