A Peugeot félévi forgalma felülmúlta a nagy riválisokét 

Vágólapra másolva!
A francia Peugeot Citroen az idei év első felében 1,6 millió személy- és tehergépkocsit értékesített szerte a világon, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi év hasonló idpőszakához képest. A párizsi központú cég forgalomnövekedése messze felülmúlja a rivális Renault és General Motors vállalatokét.
Vágólapra másolva!

A PSA Peugeot Citroen, Európa második legnagyobb autógyártója csütörtökön bejelentette, hogy eladásai az év első hat hónapjában 11 százalékkal 1,6 millióra emelkedtek, köszönhetően a kompakt és a dízelautók iránt megnőtt keresletnek. A Peugeot márkájú kocsikból 11 százalékkal, a Citroenekből pedig 9,8 százalékkal adtak el többet mint egy évvel korábban - írja a Bloomberg hírügynökség.

A párizsi központú vállalat a nagy autógyártók közül a legnagyobb forgalomnövekedést könyvelhette el idén, legyőzve a rivális Renault SA-t és a General Motors-t is. Az év egészét tekintve a cég 3 millió személy- és teherautó eladását tervezi, a tavalyi évben értékesített 2,7 millió után.

A Peugeot közleménye szerint a vállalat nyugat-európai piaci részesedése - mindkét márkát beleértve - a januártól májusig tartó időszakban 13,8 százalékosra nőtt a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált 12,7 százalékról.

A cég egyes modelljei iránt folyamatosan nő a kereslet, így a Peugeot 206-os iránt csakúgy mint az újabb modellek, a Citroen Xsara Picasso, a Citroen C5-ös vagy a Peugeot 607-es iránt.

A Peugeot legújabb modelljének, a 307-esnek eladásai pedig messze felülmúlják a gyár várakozásait. A Peugeot Socheaux-i gyárában naponta 700 darab 307-est gyártanak, mi alig több a típusra leadott napi 550 megrendelésnél. A vállalat egyébként 2002 és 2004 között összesen 25 új vagy átalakított modell bevezetését tervezi.

A múlt héten napvilágot látott információ szerint a Peugeot a japán Toyotával közösen új olcsó kisautó kifejlesztését és gyártását tervezi, elsősorban kelet-európai piacok részére. A Peugeot-nál még nem született döntés arról, hogy a gyár melyik üzemében gyártsák az új autót.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: