Elhalasztja a kormány a harmadik generációs mobiltendert

Vágólapra másolva!
A kormány elhalasztja a harmadik generációs mobiltelefon tender (UMTS) kiírását a kedvezőtlen nemzetközi piaci körülmények miatt - jelentette be hétfőn Varga Mihály, pénzügyminiszter sajtótájékoztatón. Az idei költségvetés 21 milliárd forintos bevételt irányzott elő, 2002-ben pedig a tervek szerint legalább hetvenmilliárd forint költségvetési bevételre számítottak a távközlési engedélyek eladásából.
Vágólapra másolva!

Stumpf István kancelláriaminiszter korábban úgy nyilatkozott: örülne, ha a következő kormányzati ciklusban már használni tudnák a harmadik generációs (UMTS) telekommunikációs rendszert Magyarországon. A kancelláriaminiszter májusban még elképzelhetőnek tartotta, hogy az UMTS tendert az idén ősszel kiírja a kormány, bár nyugat-európai tapasztalatokra hivatkozva már akkor óvatosságra intett.

Straub Elek, a MATÁV Rt. elnök-vezérigazgatója egy korábban adott interjújában hangsúlyozta: a 3G-szolgáltatások elindítására nemcsak a magyar piac nem érett, hanem egyik sem. 2003-2004 előtt aligha indul UMTS-rendszer Európában, itthon pedig indokolatlanul korai lenne bevezetése.

(A MATÁV Rt. az [origo]-t kiadó Axelero Rt. tulajdonosa - a szerk.)

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: