A tervezettnél nagyobb a vámbevétel

Vágólapra másolva!
A Vám- és Pénzügyőrség az első félévben összesen 949 milliárd forint vám- és adóbevételt szedett be, ami 1,9 százalékkal, vagyis 35 milliárd forinttal több, mint az éves bevételi terv időarányos része - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. Az első hat havi vámbevétel 113,4 milliárd forinttal, azaz 13,5 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában.
Vágólapra másolva!

Vám- és importbefizetésből - ez utóbbi tartalmazza a statisztikai illetéket, vámpótlékot és vámbiztosítékot - 69,5 milliárd forint folyt be, ami 2,9 milliárddal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakának bevétele, de az idei 96 milliárdos költségvetési előírás mintegy 30 milliárddal alacsonyabb a tavalyi tervezettnél, ezért az idei első félévi bevétel 21,5 milliárddal, 22,4 százalékkal több az időarányosan tervezettnél.

Általános forgalmi adóból 640,1 milliárd forint bevétel származott, 103,4 milliárddal több, mint 2000 azonos időszakában. Ez 3,5 százalékkal, 41,35 milliárd forinttal több, mint az egész évre tervezett bevétel időarányos része.

Fogyasztási és jövedéki adóból 236,5 milliárd forintot szedtek be, ami 11,8 milliárd forintos növekedést jelent éves összehasonlításban. Az időarányos tervezett bevételtől egyedül ez a két adónem bevétele marad el, 5,3 százalékkal. Ennek hátterében a szakemberek az első hónapok magas benzinárak miatti fogyasztás-stagnálását látják.

Az üzemanyagok jövedéki adójából 143,8 milliárd forint folyt be, ami 0,6 milliárd forinttal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Dohánytermékek utáni adójegyekből 50,2 milliárd forintos bevétel származott, ami 5,2 milliárddal több, mint a múlt év első hat hónapjának bevétele. Egyéb termékek - szeszes italok - jövedéki adójából 25,4

milliárd forint folyt be, 0,7 milliárddal több, mint egy évvel korábban.

A 2001. évi költségvetési előirányzat összesen 1828 milliárd forint vám- és adóbevételt tartalmaz, ami 23,6 milliárddal kevesebb a múlt évi teljesülésnél. Vám- és importbefizetésből 96 milliárd, fogyasztási és jövedéki adóból 529,5 milliárd, általános forgalmi adóból pedig 1197,5 milliárd forintos bevételt vár idén a költségvetés.

(MTI)

Ajánlat: