Több mint 91 százalékkal csökkent az AT&T negyedévi profitja

Vágólapra másolva!
Az amerikai távközlési szolgáltató második negyedévi jelentős profitcsökkenése elsősorban a távolsági beszélgetések alacsony tarifáinak köszönhető. A szerény, részvényenkénti 4 centes profit azonban még így is felülmúlja az előzetes elemzői várakozásokat. A társaság a harmadik negyedévre 2 és 5 cent közötti nyereségre számít részvényenként.
Vágólapra másolva!

Az amerikai AT&T távközlési szolgáltató a második negyedévben részvényenként 4 centes nyereséget ért el, jóval kevesebbet a tavalyi második negyedévi 47 centnél, de így is felülmúlta az átlagosan 3 centes elemzői előrejelzéseket - írja a Bloomberg hírügynökség.

Az AT&T elsősorban a távolsági beszélgetések alacsony tarifáit okolta az eredmény romlásáért. A távolsági beszélgetések bevétele jobban visszaesett, semhogy ezt a kábeltévés üzletág jó eredményei és az adatátvitel növekvő forgalma ellensúlyozhatta volna - írták a negyedéves beszámolóban.

A teljes forgalom visszaesése lényegében a távolsági beszélgetések bevételének visszaesését tükrözi, miközben az adatátvitel és a széles sávú szolgáltatások forgalma majdnem 14 százalékkal bővült. A cég a harmadik negyedévre 2 és 5 cent közötti nyereséget valószínűsít részvényenként, szemben a piaci elemzők által átlagosan jósolt 6 centes részvényenkénti profittal.

A társaság második negyedévi forgalma 13,33 milliárd dollár volt, 5,9 százalékkal kisebb, mint a tavalyi második negyedévben. A cég egyébként a múlt szerdán visszautasította a Comcastnak, az AT&T kábeltelevíziós részlegére tett 51 milliárd dolláros ajánlatát. A kábel TV-részleg bevételei 14 százalékot növekedtek a második három hónapban, és összesen 2,6 milliárd dollárt tettek ki, amely főként a nagy sebességű internet-szolgáltatásnak, valamint a kábelen bonyolított telefonhívásoknak köszönhető.

Július 9-i hatállyal leválasztották és független cégbe szervezték az AT&T Wireless részleget. Az AT&T-nél tervezik további részlegek kiszervezését és tőzsdei elindítását is.

A szerkezetváltó tervek tavaly októberi bejelentése óta az AT&T részvényeinek árfolyama 22 százalékkal csökkent, a tavalyi év egészét tekintve pedig a papírok 25 százalékot veszítettek értékükből. Hétfőn az AT&T részvények 20,05 dolláros áron zártak a New York-i értéktőzsdén, 4 százalékkal gyengébben, mint pénteken.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: