Magyarországon az Unilever költ legtöbbet reklámokra

Vágólapra másolva!
Az idei év első félévében egyes nagyvállalatok a korábbi éveknél jóval nagyobb összegeket fordítottak reklámkiadásokra. A Médiagnózis adatai szerint a legtöbbet továbbra is a Magyarországon több márkával jelenlévő multinacionális cégek költenek hirdetésre. A sort évek óta az Unilever vezeti, megelőzve a Henkelt és a Procter&Gamble-t. Az összesített adatok alapján ezért az idén is számítani lehet a hazai reklámpiac szerény bővülésére.
Vágólapra másolva!

A reklámokra fordított összegek alapján felállított vállalti rangsort a korábbi évekhez hasonlóan az Unilever vezeti, amely az idei év első hat hónapjában 5,04 milliárd forintot költött hirdetésekre. Ez az összeg a tavalyi év teljes reklámkiadásának több mint a fele - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

A második helyre a Henkel került, amely a tavalyi éves reklámköltségének közel felét fordította hirdetésekre az idei első félévben.

Szakértők szerint a Procter&Gamble-nek és a Coca-Cola-nak, a tavalyi év hasonló időszakához viszonyított alacsonyabb ráfordításai igazolják azt a véleményt, hogy a nemzetközi hirdetési válság Magyarországra elsősorban a nagy multinacionális cégeken keresztül gyűrűzik be.

A magyar vállalatok közül az első félévben a Pannon GSM és a Westel költötte a legtöbbet reklámokra 2,69 és 2,23 milliárd forintot, de ők is a tavalyi időarányos költségeknél kevesebbet. A MATÁV ugyanakkor már az első félévben közel annyit költött hirdetésekre - 1,76 milliárd forintot - , mint tavaly összesen, amikor 1,9 milliárd forintot fordítottak reklámra.

Szakértők szerint az időarányos elmaradás nem végleges és az év második felében a cégek várhatóan többet fordítanak reklámkiadásokra, amelynek következtében a magyar reklámpiac szerény, de az inflációt meghaladó mértékben bővül.

(Üzleti negyed)

Ajánlat:

Unilever