Skandináv cégek az orosz mobilpiacon

Vágólapra másolva!
Két északi mobilszolgáltató, a Telia és Sonera az orosz Telecominvesttel közösen egy egész Oroszországra kiterjedő mobilhálózat kiépítését vették tervbe. Az orosz piac 122 millió potenciális előfizetővel rendelkezik, melynek pillanatnyilag három százaléka tartozik a mobil-előfizetők közé.
Vágólapra másolva!

Az új cégben 31,3 százalékkal részesül a Telecominvest, 26 százalékkal a Sonera, további 25, illetve 16 százalékkal pedig az orosz Central Telegraph Mobile és a Telia.

A skandináv szolgáltatók eddig is rendelkeztek orosz mobiltársaságok kisebb-nagyobb része felett, cégeik összeolvadása után körülbelül 400 ezer előfizetővel számolnak.

A cégek hatalmas fejlődési potenciált sejtenek Oroszországban, ahol a 122 millió potenciális előfizetőnek eddig csupán 3 százaléka használ mobilkészüléket.

A két északi cég oroszországi cégeinek összekapcsolására csak akkor kerülhet sor, ha a - Pannon GSM-ben a közelmúltban 100 százalékos tulajdonhoz jutott - Telenor eladja a Szentpéterváron piacvezetőnek számító ZAO Nort-West-ben birtokolt 12,7 százalékos részesedését a svéd-finn társaságnak. A Telenor - mint azt korábban bejelentette - külföldi érdekeltségei esetében ellenőrző többség megszerzésére törekszik.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Telia

Sonera