<P class="MsoNormal">A Mol lekörözheti az OMV-t

Vágólapra másolva!
A Mol Rt. előnyösebb ajánlatot tett a lengyel PKN Orlen olajkonszern most eladásra kerülő 17,6 százalékos részére, mint az osztrák OMV - írta az osztrák sajtó szombaton szakértői véleményekre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az osztrák APA hírügynökség még pénteken késő délután idézte Várkonyi Gergelyt, az ING Barings elemzőjét, aki úgy vélekedett, hogy a Mol ajánlata - amely egyenlő felek összeolvadását és ezen kívül készpénzt ajánl -, a lengyel politikusok és a közvélemény számára sokkal elfogadhatóbb, mint az OMV elképzelése.

A Die Presse című bécsi lap szombati számában azt az értesülést közölte, hogy mindezen túl a jelenleg 17,4 zlotys árfolyamon álló részvényekért darabonként 22, míg a Mol 26 zlotyt kínál.

A Die Presse szerint nem a kínált összeg lesz a döntő, hanem az, hogy melyik pályázó tudja jobban eloszlatni a lengyelek kiárusítástól való félelmeit, már amennyiben egyáltalán sor kerül a részleges privatizálásra. A lap szerint ugyanis a szeptember végi parlamenti választások után a posztkommunisták esetleges győzelme akár teljes egészében is keresztülhúzhatja a privatizációs elképzelést, noha a két pályázó közötti előzetes döntés elvben még a választások előtt várható.

A Die Presse ezen kívül szakértőket idézett, akik szerint kétséges, hogy a Mol egyáltalán képes lesz-e előteremteni az ajánlatban vállalt összeget. (Az ajánlatokban szereplő összegekkel számolva a Mol-nak 496, az OMV-nek 420 millió eurót kellene fizetni a részvénycsomagért.)

A Die Presse érdeklődésére a Mol egyik szóvivője ugyan elmondta, hogy a szükséges összeget hitelekből és saját forrásaiból elő tudja teremteni, s ezen kívül még egy korábban jóváhagyott, 2003-ig végrehajtandó tőkeemelés is biztosít friss tőkét.

Az osztrák Erste Bank elemzője, Ralph Burchert úgy ítélte meg, hogy ha a lengyel fél választása a Mol-ra esik, úgy az kifulladt, pénzügyileg kivérzett cégként átvétel áldozatává válhat.

Az OMV, miután kudarcot vallottak az E.Onnal folytatott tárgyalásai az ARAL-kúthálózat átvételéről, jelenlegi prioritása, hogy közép-kelet-európai kőolajipari vállalatokkal - köztük a Mol-lal - szövetkezve tegyen szert olyan súlyra, amely már megvédi az átvételtől és biztosítja túlélését önálló cégként.

(MTI)