BM: százmilliós bevétel címlistákból

Vágólapra másolva!
Az idei évben eddig mintegy 260 cég és intézmény fordult címlista-igénylési kérelemmel a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatalához - tudta meg a Világgazdaság. A címlista-igénylések, valamint a saját adataik titkosítását kérők száma a Milleniumi Országjáróval kapcsolatban megjelent híradások után ugrott meg.
Vágólapra másolva!

Az áruküldő, valamint a piac- és közvélemény-kutató vállalkozások egyre nagyobb számban veszik igénybe hirdetéseik terjesztéséhez, illetve megbízásuk teljesítéséhez az Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó Hivatalánál megszerezhető címlistákat. A szolgáltatásért - adatszámtól függően - 6 és 30 forint közötti összeget kell fizetni adatonként, amely tavaly 145, míg az idei év első felében 104 millió forint plusz bevételt jelentett a költségvetésnek.

Ugyanakkor az érintett állampolgárok részéről nem vált ki osztatlan lelkesedést, hogy adataikat megszerezhetik, s eddig mintegy 10 ezer fő kérte, hogy adatait tegyék hozzáférhetetlenné. A titkosítást kérők száma valamelyest megnövekedett az Országimázs Központ által kiadott, névre szóló Millenniumi Országjáróval kapcsolatban megjelent híradásokkal egy időben. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a címlistákat kérelmező cégek száma is érezhetően megugrott.

(MTI)

Ajánlat:

Belügyminisztérium