Idén nem lesz olcsóbb a bor

Vágólapra másolva!
Elégedetlenek a gazdák az idei szőlőfelvásárlási árakkal. Az MDF-es Font Sándor hétfőn ugyan sajtótájékoztatón jelentette be, hogy parlamenti felszólalásának köszönhetően kormányzati lépések történnek a termelők érdekében, ám a gazdák úgy vélik: a tervezett intézkedések csupán tűzoltásra jók.
Vágólapra másolva!

A bőséges termésnek köszönhetően idén a szőlő ára csökken, a bor azonban ez évben még nem lesz olcsóbb - mondta Sümegi József, a Magyar Borgazdaságok Szövetségének elnöke. Szerinte a bor árának esetleges csökkenésével 2002. első negyedévében kell számolni, hiszen addig még jórészt a tavalyi, magas felvásárlási árral készített bor kerül azt asztalra.

A kialakuló olcsóbb árak kedveznek ugyan a fogyasztóknak, de ellehetetlenítik a termelők helyzetét. Erre a Magyar Bortermelők Szövetsége már augusztus elején felhívta az agrárágazat irányítóinak figyelmét arra, hogy probléma lehet az idei nagy termésből és javaslatot nyújtott be a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, valamint a Pénzügyminisztérium felé. Sümegi József szerint fennáll a veszélye annak, hogy a termelők egy része az idei évben szüretel, de a továbbiakban nem foglalkozik a termeléssel. Elkedvetleníti őket ugyanis az, hogy még a költségeik sem térülnek meg.

Az indítványban többek között az szerepelt, hogy a közraktározási mennyiséget a jelenlegi 450 ezer hektoliterről 1 millióra kellene emelni. Ezt kamatmentes hitelből szeretnék megoldani a termelők. Javasolják, hogy az exportra szállított borra literenként 30 forintos támogatás járjon. Jelenleg ugyanis a hordós borra nem jár exporttámogatás. Az indítvány megvalósítása számításaik szerint körülbelül négymilliárd forint támogatást igényelne a kormánytól. Sümegi szerint a most tervezett kormányzati lépések "tűzoltásnak" tekinthetők. A Magyar Bortermelők Szövetségének indítványa már régóta ismert, nehezen érthető, miért csak most törődnek velük.

Nagy András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke örömtelinek tartja, hogy a kormány foglalkozik a kérdéssel, de úgy gondolja, a jelenlegi intézkedések csak tüneti kezelést jelentenek. Szerinte a nagyobb termelők általában öt évre szerződést kötöttek a felvásárlókkal, elsősorban a kisebbek kerülhetnek veszélybe, ők nem rendelkeznek szerződéssel, spontán eladásra várnak, "hazardíroznak".

Font Sándor, az MDF frakcióvezető-helyettese beszámolt arról, hogy múlt heti azonnali kérdése után Varga Mihály pénzügyminiszter és Vonza András mezőgazdasági miniszter úgy döntött: munkabizottságot hoznak létre a szőlőtermesztés, a bortermelés és a bor jövedéki helyzetének áttekintésére. A Duna-Tisza köze borászatának helyzetét vizsgáló testület vezetője Font Sándor lett, a dunántúli régiót áttekintő bizottság vezetője pedig Nógrádi László (Fidesz).

- A hattagú bizottság kedden tartja meg első ülését, és péntekre elkészíti azt az anyagot, amely vélhetően a kormány elé kerül, ugyanis állami beavatkozás nélkül nem lehet a helyzeten változtatni - közölte Font Sándor. A politikus elmondta, hogy a fehér szőlőnek 30-32 forint, a vörös-kék szőlő 45-47 forint a kilónkénti felvásárlási ára, mely a minőségtől függően kismértékben növekedhet. Megítélése szerint mindenképpen az önköltség fölé kell emelni a felvásárlási árat.

Szabó Kinga

(Népszava)