Árverés jótékony célokra a borfesztiválon

Vágólapra másolva!
A tizedik alkalommal megrendezett budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál utolsó eseménye az a bor licit volt, amelynek bevételét jótékony célokra ajánlották fel. A napokban befejeződött találkozó árverését kilencedik alkalommal tartották meg, a befolyt összeget ezúttal a Máltai Szeretet Szolgálatnak ajánlották fel, amely gyermekek étkeztetésére fordítja a pénzt.
Vágólapra másolva!

Egy palack borért a legtöbbet, egy 1958-ból származó, 4 puttonyos Tokaji Aszúért fizettek. A ritka, egyedi, különleges évjáratú borért 55 ezer forintot kínáltak. Összesen 66 értékes, egyedi, muzeális értékű tételre lehetett licitálni a borfesztiválon.

Elsőként 3 palack Badacsonyi Kéknyelű száraz fehér bor kelt el. Az egyik legősibb magyar szőlőfajtából készült 3 éven keresztül tölgyfahordóban, majd további tíz évig palackban érlelt borért eredetileg 18 ezer forintot kértek, végül 24 ezer forintot fizetett a nyertes.

Sikere volt még az 1974-es évjáratú Badacsonyi Szürkebarátnak, az 1985-ös Soproni Cabernetnek, a Balatoni Chardonnaynak. Egy 1995-ös, bodeaux-i típusú, sauvignon dominanciájú és Merlot-i lágyságú, savainak kellemes összetételét a kékfrankos karakterisztikájából származtató Szekszárdi Cuvéetért 40 ezer forintot adott a licitáló. A történelmi idők egyik legjobb évjáratának jegyzett 1956-os 5 puttonyos Tokaj Asszú végösszege 80 ezer forint lett.

Szintén magas árat ért el egy 12 palackos, dicsérő oklevéllel ellátott, 1995-ös Vylyan Pinot Noir, amely 70 ezer forinton kelt el. A nap legnagyobb összegű csomagjának díját, az 1992-es, 36 palackból álló Szekszárdi Cabernet franc nyerte el, 102 ezer forintos lecsapái árnál.

(www.artnet.hu Képzőművészeti portál és folyóirat- www.aXio.hu)