Eladhatatlanná vált interkontinentális utak

Vágólapra másolva!
A két európai turisztikai nagyhatalom, Olaszország és Spanyolország is várhatóan megszenvedi az Amerika elleni terrortámadás következményeit. A magyar turizmus követei, vagyis a Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) külképviselői a világ több pontjáról kaptak olyan tájékoztatást, hogy sokan elhalasztják a hosszabb utakat. Ugyanez az információ érkezett Spanyolországból és Olaszországból is: mindkét ország állami segítséget, sőt, esetleg válságprogramot tervez érintett cégei megmentésére.
Vágólapra másolva!

A WTO (Turisztikai Világszervezet) adatai szerint Európában a franciák, az olaszok és a spanyolok versengenek a vezető helyért a kontinensen: ezekben az országokban fordul meg ugyanis a legtöbb turista, és itt kasszírozzák a legnagyobb turisztikai bevételeket is. Tavalyi eredményeik alapján a franciák nem csak Európában, de a világon is elsők voltak, megelőzve az Egyesült Államokat is. A harmadik helyre a spanyolok kerültek a világranglistán, az olaszok a negyedik helyre szorultak. Az idei előrejelzések szerint a lista rangsora nem változik. A listavezetők azonban az Amerikát ért terrortámadás után már a jövőt építik.

Obrofta Anita, a milánói turisztikai képviselet vezetője szerint a szervezett utazás területen a tengerentúlra specializálódott touroperátorok (utazási nagykereskedők) máris komoly anyagi problémákkal küzdenek. De nem jobb a helyzet az olasz légitársaságnál sem. Az Alitáliánál 2500 ember elbocsátását tervezik. A Fiavet, az olasz utazási irodák szövetsége már bejelentette: válságprogram kidolgozását fontolgatja.

A Magyarországra irányuló beutazóforgalomban még nem észleltek változást a legnagyobb touroperátorok jelentései alapján. Annak viszont nem örülnek, hogy új foglalások sem érkeznek. Ami az üzleti utakat illeti, egyelőre úgy tűnik, mindenki várakozó állásponton van.

Madridban a szeptember 11-ei eseményt követen az utazási irodák arról számoltak be, hogy valamennyi New York-i útjukat törölni kellett - mondta el a Magyar Hírlapnak Német József, a Magyar Turizmus Rt. képviselet-vezetője. Általánosan jellemző, hogy a nagy távolságú utak (USA, de a karibi térség is) eladhatatlanná váltak. Az esetleges háború lehetősége miatt az arab országokba irányuló forgalom is jelentősen visszaesett. A tengerentúlra induló utazások iránti érdeklődés visszaesését egyes szakemberek 70-80 százalékosra teszik. Az eseményt követő napokban átlagosan 30 százalékkal estek vissza a foglalások.

A szakmai szervezetek és az idegenforgalom irányításáért felelős állami szervek úgy gondolják, hogy az események Spanyolországot mint idegenforgalmi célpontot kevésbé fogják hátrányosan érinteni. Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy még hasznuk is származhat az új helyzetből, tekintettel arra, hogy a mediterrán térség arab országai helyett Spanyolország felé fordul a kereslet.

Mindenesetre a helyzet kritikus voltát felismerve az állami adminisztráció kezdeményezésére létrejött egy állandó munkacsoport (1-1 fő az autonóm tartományok és önkormányzatok, a szállodák, a légi közlekedés, az utazási irodák, 2 fő a központi adminisztráció képviseletében), amely figyelemmel kíséri a történteket, és szükség esetén sürgősségi intézkedések bevetésére tesz javaslatot, illetve közép-hosszú távú intézkedési javaslatot dolgoz ki. A kormány döntött továbbá arról, hogy az elkövetkező négy hónapban átvállalja a légitársaságok többlet biztosítási terheit. A periódus letelte után mérlegelik a további teendőket.

Iván Gizella

(Magyar Hírlap)