Vágólapra másolva!
Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet 2001. harmadik negyedévi konjunktúra-indexe 49 százalék. Ez a számadat gyakorlatilag megegyezik az előző negyedévi értékkel, és a mutató összetevőiben, vagyis a nagyvállalati, a kis- és középvállalati, illetve a lakossági várakozásokban sem mutatkozott érdemi változás - áll a kutatóintézet összefoglalójában.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb száz magyarországi vállalat várakozásait tükröző Top 100 index 57,8 százalék lett, az előző negyedévben ez 59,5 százalék volt. A kis- és középvállalkozói (KKV) index 45,8 százalékos értéket mutat, ami kis gyengülés a második negyedévi 47,9 százalékkal összevetve. A lakosság bizalmi indexe egyenletesen javult, a most vizsgált három hónapban 43,3 százalék lett.

A gazdasági folyamatokat értékelő kutatói vélemények szerint, az antiinflációs gazdaságpolitika eszközeivel a csökkenő konjunktúra kedvezőtlen hatása csökkenthető, de a hazai gazdaság nyitottsága és mérete miatt, még rövid távon sem képes függetleníteni magát a nemzetközi tendenciáktól. A hazai gazdaságpolitika szerint az euró-zónával szembeni két százalékpontos növekedési előny az év egészében fennmarad.

Forgalmuk növelését a cégek 70 százaléka tartja lehetségesnek. A KKV-szektorban nincs számottevő beruházási szándék. Tőkehiányra viszont csak a forgóeszközökkel is rosszul ellátott egységek panaszkodnak. A KKV-szektor 5 százalék körüli árnövelési szándékot jeleztek.

A lakosság az ország helyzetének változását most is kedvezőbbnek ítélte, mint a saját anyagi pozícióját. A háztartások a közepesnél kicsit rosszabbnak tartják anyagi helyzetüket, 58 százalékuk a közepes, 24 százalékuk a szűkös, 8 százalékuk pedig a nagyon rossz helyzetű csoportba sorolta magát. A válaszadók 12 százaléka ítélte jónak anyagi helyzetét.

A lakosság inflációs várakozásai a felmérés szerint kedvezőek: erőteljes drágulással a háztartások mindössze 18 százaléka számol. Megtakarítást csak a lakosság 24 százaléka tartja lehetségesnek, a válaszadók döntő többsége meg tud élni jövedelméből.

(MTI)

Ajánlat:

Ecostat

Korábban: