Szűkítik a pénzváltók körét

Vágólapra másolva!
Jelentősen csökkenhet a pénzváltással foglalkozó vállalkozások száma a pénzmosással kapcsolatos tervezett szigorítások következtében. A Világgazdaság információi szerint az elképzelések között szerepel, hogy a jövőben csak a hitelintézetek ügynökei foglalkozhatnának pénzváltással. A tervek szerint a tevékenység felügyelete a Magyar Nemzeti Banktól a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez kerülne.
Vágólapra másolva!

A devizajogszabályok, a számviteli törvény, valamint a pénzmosásról szóló törvény megsértése miatt az MNB az elmúlt öt évben a pénzváltással foglalkozó 750 vállalkozás közül 74 működési engedélyét vonta vissza. Molnár Csaba, az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának osztályvezetője elmondta: a törvénytelenül működő vállalkozások elleni hatékony fellépést nehezíti, hogy jelenleg gyakorlatilag bárki foglalkozhat pénzváltással, így a bezáratott pénzváltók más néven akár néhány napon belül újraindíthatják tevékenységüket.

Az anonim betétek megszüntetése következtében becslések szerint mintegy 300 milliárd forint válik ellenőrizhetővé. Ugyanakkor az érintettek nem egyformán fogadják a pénzmosás-bejelentési kötelezettség kiterjesztéséről szóló keddi kormánydöntés. Ezzel kapcsolatban Bárándy Péter, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára kifejtette: a tervezet sérti az ügyvédi titoktartás elvét, ezért a szervezet várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordul az intézkedés elfogadása esetén.

(MTI)

Ajánlat:

Magyar Nemzeti Bank