Egy város költségvetését bombázták el

Vágólapra másolva!
Az Amerikai és brit hadihajók, tengeralattjárók és nehézbombázók mintegy 50 manőverező robotrepülőgépet és lézerirányítású bombát vetettek be vasárnap este légvédelmi bázisok, radar állomások, terrorista kiképzőtáborok és repülőterek ellen. Az Üzleti Negyed összeállításában elolvashatja a többmilliárd forint értékben bevetett rakéták adatait.
Vágólapra másolva!

A támadásban a légierő 15 bombázót és 25 vadászbombázót (B-52A, B-52, B-1B, B-2 Lopakodó) vetett be. Ezek amortizációs értékvesztését a megfelelő adatok ismerete nélkül most nem áll módunkban megadni, bár ennek becsült összege több millió dollár.

Ismertek viszont a támadásban bevetett rakéták, robotrepülőgépek, bombák költségei. A bevetett fegyverek a Tomakawk szubszonikus rakéta, GBU-28 manőverező rakéta, a JSOW, az AGM-84 rakéta, AGM-86 manőverező robotrepülőgép és a GBU-31 rakéta voltak.

A BGM-109 Tomahawk rakétákat a Raytheon Systems Company gyártja. A robotrepülőgép földi célpontok megsemmisítésére alkalmas, szubszonikus cirkálórakéta, 1 600 kilométeres hatótávval. A rakéta globális helymeghatározó rendszer segítségével éri el célpontját. Rendszerint hajókról, vagy tengeralattjárókról indítják. Ára a legutóbbi szerződés szerint 600 ezer dollár (168 millió forint).

A GBU-28, 2 268 kilogrammos lézervezérlésű rakéta. Hatótávolsága több mint 5 tengeri mérföld (9,3 km). A fegyver képes földbe, vagy sziklába 6,7 méterre befúródni, mielőtt felrobbanna. Az 1991 óta használt, 9 méteres fegyver ára 145 600 dollárt kóstál (40,77 millió forint).

A JSOW levegőből indított, földi célpontok ellen készített "okos" bomba, 45 kilométeres hatótávval. A fegyver globális helymeghatározó rendszer segítségével kutatja fel célpontját. A légvédelem hatósugarán kívül lövik ki, ugyanis innen is képes az ellenséges célpont megsemmisítésére.

A 90 kilométeres hatósugárú AGM-84 Harpoon légi indítású föld rakétát a Boeing cég gyártja. Okos fegyver, globális helymeghatározó rendszerrel felszerelve, 16 méteres pontossággal. A fegyverhez 720 ezer dollárért (201,6 millió forint) jut hozzá az amerikai hadsereg.

Hasznos a Boeing gyártotta AGM-86 kódnevű, levegőből indított cirkálórakéta is 2 500 kilométeres hatótávolságával. A rakéta 885 kilométer óránkénti sebességgel száguld célja felé, ami akár 2 500 kilométer távol is lehet. A rakétát ugyancsak globális helymeghatározó rendszer segíti a tájékozódásban. Jellemzően B-52H és B-2B nehézbombázókról indul útjára. A rakéta ára 1 millió dollár (280 millió forint).

A GBU-31 típusú, légi indítású rakéta hatótávolsága 241 kilométer. Ezt a rakétát is elsősorban B-52H és B-2B nehézbombázók indítják útjára. A rakéta ára 18 ezer dollár (5,4 millió forint).

Bár az amerikai hadsereg nincs pénzszűkében, a vasárnap esti támadás - mint látható - a hadsereg komoly összegeit emészti fel. Hozzá kell tenni, hogy a háborús állapot legtöbbször "jó hatással" van az amerikai hadi költségvetésre - krízis idején megnövelik azt.

(Üzleti Negyed)